A BODY Kiállításon járt a Miskolci Helyi Szervezet

A SINOSZ SzÉP keretein belül 2018. június 23-án a BODY Kiállításra látogattunk el Budapestre.

A kiállításon a tárlatvezető segítségével felfedezhettük az emberi test rejtelmeit és bepillantást kaptunk a bőrünk alá, hogy milyen folyamatok is mennek végbe a testünkben. A 12 teremből álló kiállításon mindegyik terem más és más szervrendszert mutatott be: megtekinthettük a csontozatunkat, izomzatunkat, a légzőrendszert, a szív működését és a vérkeringést.

Külön kiállítóteremben volt lehetőség megtekinteni a magzat fejlődését. Természeten aki nem szeretette volna látni, kihagyhatta ezt a helyiséget, hiszen nem mindennapi látvány fogadott bennünket, de nagyon érdekes is volt.

Láthattunk többek között egy egészséges és egy “dohányos” tüdőt, és különféle betegségeket is, ami – bár nem volt kellemes látvány -, de így talán még jobban odafigyelünk a rendszeres testmozgásra és az egészséges életmódra.

A kiállításon bemutatott emberi testek és szervek mind valódi emberekéi voltak, akik még élő emberként felajánlották a testüket “a tudomány oltárán”.

Ezúton is szeretném megköszönni a BODY Kiállítás szervezőinek, hogy egy ilyen különleges és nem mindennapi kiállításon vehettünk részt.

Bogár Georgina megyei titkár

2018-07-10T12:40:27+00:00