Bűnmegelőzési előadás volt Zalaegerszegen

A T.É.M.A. program keretein belül a SINOSZ Zala Megyei Szervezetében rendőrségi, bűnmegelőzési, vagyonvédelmi előadás volt.

Tóth László rendőr alezredes hívta fel a figyelmünk arra, hogy az internet árulkodhat rólunk a nyaralásunk ideje alatt is. Az előadás elején már felhívta a figyelmünk az előadó, a legfontosabb, hogy ne híreszteljük el, ha elutazunk. A nyaralásunkról csak utólag számoljunk be a közösségi oldalakon. Távollétünkben szervezzük meg lakásunk, házunk felügyeletét. Tartsunk rendet a portánkon, hogy ne tűnjön az ingatlan lakatlannak, kérjük meg a szomszédot, ismerőst a postaláda ürítésére, esetleg a fűnyírásra.

A távollétre utalhat az állandóan leengedett redőny, ehelyett igyekezzünk olyan benyomást kelteni, mintha valaki tartózkodna a lakásban. Ebben jó szolgálatunkra lehet az időzített kapcsoló a lámpák, illetve tv, rádió vezérlésére, ill. egy riasztó beszerelése is indokolt lehet. A nyaralásra elutazva csak az indulás előtt pakoljunk be az autóba, és ne hagyjuk felügyelet nélkül járművünket. Bárhova is menjünk, a gépkocsiban ne tartsunk semmi értéknek tűnő tárgyat látható helyen, mert még az üres táska is odavonzhatja a tolvajt.

Ha strandolni megyünk, ne feledjük, ez a tolvajok kedvenc terepe, mert a hatalmas tömegben senkinek sem tűnik fel, ha valaki felemel egy táskát és elindul a kijárat felé, a tolvaj nem válogat. Az összepakolt ruháinkat, értékeinket a rájuk borított törülköző nem védi meg. Ezért ide csak a legszükségesebbeket vigyük, az értékesebb tárgyakat, pénztárcát tegyük megőrzőbe. Ha ilyen nincs, akkor felváltva figyeljünk. El lehet tölteni pár órát telefon, karóra és ékszer nélkül és csak a legszükségesebb mennyiségű pénzzel is.

Néhány jó tanács az internet és a mobiltelefonok, tabletek, laptopok biztonságos használatához:

  • Készítsünk biztonsági mentést minden olyan eszközről, amit magunkkal viszünk az utazásra és töröljük róla azokat az információkat, amik az utazáshoz nem szükségesek.
  • Az eszközt jelszóval, képernyőzárral lássuk el és állítsunk be a helymeghatározó funkciót.
  • Mobiltelefont, tabletet, laptopot kézipoggyászunkban vigyük magunkkal, és nyilvános helyen a lehető legkevesebbet használjuk.
  • Ingyenes wifi-hálózatnál legyünk tisztában azzal, hogy adatainkhoz más is hozzáférhet. Ezért ilyet ne használjunk pénzügyeink intézésére, ahogy a nyilvános számítógépek sem biztonságosak ilyen szempontból. Ezeket kizárólag publikus információk böngészésére vegyük igénybe: időjárás, menetrend, térkép vagy látnivalók keresésére. Levelezési rendszerünkbe, közösségi fiókokba, banki oldalunkra ezekről ne lépjünk be!

Köszönjük az előadást, nagyon hasznos dolgokat tanulhattunk meg belőle.

Pummerné Gróf Katalin megyei titkár

 

2017-07-13T13:16:17+00:00