Életre kelt egy új közösség – Szülő-gyerek klub 1. alkalma Békéscsabán

Évek óta dédelgetett álom vált valóra 2017. március 31-én délután, amikor útjának első lépését tette meg a szülő-gyerek klub Békéscsabán.

Egy hatalmas összefogás eredménye mutatkozott meg. A klubról szóló információkat a SINOSZ felületein kívül jelnyelvi tanulók, tagok, szurdopedagógusok, fenntartók és a helyi média is vitte, amerre csak lehetőségeik engedték. Szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan álltak a hallássérült gyermekek és családjaik ügye mellé. A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese, Herczeg Tamás is támogatta a kezdeményezést a helyszín biztosításával.

Izgatottan álltunk a terem előtt és vártuk, vajon kik fognak érkezni és mennyien. Kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy egyre csak jöttek a kis lurkók, szüleik kezébe kapaszkodva, de érdeklődő, kíváncsi tekintettel. Mindannyian várakozással voltunk teli.

Egy rövid bevezetés és köszöntés után kértem a szülőket, hogy pár szóban mutatkozzanak be és mutassák be gyermeküket is. Voltak olyanok, akik tagjai a SINOSZ-nak, de voltak, akikkel most találkoztunk először. A gyerekek is elkezdték felfedezni az őket körülvevő játékokat és egyre jobban érezték magukat. Szabó Alexandra (SINOSZ-tag) és Merényi Andrea (szurdopedagógus) foglalkoztak a gyermekekkel. Közben a szülők meghallgatták Szlivka Ágnes siket jelnyelvi oktatót és óvodapedagógust, aki beszélt saját életéről, tapasztalatairól. Ági halló szülők hallássérült gyermekeként sok hasznos információval szolgált. Őt követte Kernné Fitor Margit jelnyelvi tolmács – aki siket szülők halló gyermekeként nőtt fel – a saját életéből szintén osztott meg tapasztalatokat. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy miben tudja segíteni a jelnyelvi tolmácsszolgálat a hallássérült gyermekeket. Beszámolt néhány példáról, amikor integrált oktatásban segítik a kommunikációt. Nagy Attila és Balogh Melinda siket tagjaink is szót kértek, akik önálló életvitelét szintén támogatta a tolmácsszolgálat a kommunikációs akadálymentesítéssel, és ezt mind a mai napig igénybe is veszik.

A szülők így több érintett saját élményeit hallgathatták meg és tehettek fel kérdéseket saját helyzetükre vonatkozóan. Egyórásra terveztük a foglalkozást, a gyerekek viszont nagyon élvezték a játékokat és a szülők is beszélgettek egymással meg a jelenlévő szakemberekkel is. Nem bántuk, hogy tovább maradtunk, hiszen ez a legfőbb célja a klubnak, alakuljon egy közösség, ahol minden igényelt információt megkaphatnak az érintett családok.

A 2. alkalom április 28-án, pénteken lesz, 1700-1800 óráig a Csabagyöngye Kulturális Központban, a Kölyöksziget teremben. A gyermekek ismét játszhatnak, a szülőket pedig egy audiológus fogja tájékoztatni a gyermekkori hallásvizsgálatokról és hallókészülékekről.

Feledhetetlen volt ez a délután! A legnagyobb öröm az volt, ahogy néztük az aprónép önfeledt játékát. Számomra meghatározó élmény az is, hogy szülőpárok hozták a kicsiket. Köszönjük mindenkinek az aktív részvételét!

Szeretettel várunk vissza mindenkit! Új érdeklődők is csatlakozhatnak a klubhoz.

Bognár Gyöngyi megyei titkár

2017-04-10T13:49:05+00:00