Nyári soproni kirándulásunkról

A hűség városában jártunk az egerszegiekkel

A SINOSZ Zalaegerszegi Helyi Szervezet tagjaival 2017. július 29-én, szombaton Sopronba kirándultunk. Vonattal indult útnak 10 fős kis csapatunk.

A Tűztornyot néztük meg először, ahol sok érdekes történelmi dolgot tudtunk meg. A Tűztorony (korábban Várostorony) története egészen a római korig nyúlik vissza, s bár első írásos említése 1409-ből való, alsó, szögletes részét már a 13. században elkészítették, mely sokáig pincebörtönként funkcionált. 1676-ban egy baleset következtében az egész belváros a toronnyal együtt porig égett, ezért új tervekre volt szükség a felújításhoz. A Tűztorony helyreállítása 1680-ban kezdődött, mai formáját pedig 1681. november 15-én nyerte el. Legutóbb 2012-ben újították fel, bár ekkor nemcsak a torony, de az egész Fő tér megszépült.

A Patika múzeum is nagyon érdekes volt. A kiállítás egy régi gyógyszerkiadó helyiség, melynek munkaasztala, szekrényei és a gyönyörű edényei a XIX. század elejéről származnak. Különösen szépek a bécsi, angyalfej díszítésű Altwien porcelántégelyek és a különleges jelekkel ellátott üvegcsék. Érdekességnek számít az a szülésznő oklevél is, amelyen Semmelweis Ignác aláírása szerepel. A gyógyszerkészítés régi eszközei mellett a népi gyógymód, ill. a kuruzslás, a babona tárgyi emlékeit is kiállították: ilyenek a szemmel verés ellen védő amulettek és a gyermekfrász ellen védő sapka.

A Bányászatai Múzeumban a magyar bányászati termelés történetéről szóló kiállításon a Kárpát-medencének a magyar államalapítást megelőző évezredeiből származó, s az ásványbányászattal kapcsolatos múzeumi tárgyakat mutatják be.

A Fabricius Házat is megnéztük. Az épület ma több kiállításnak ad otthont. A gótikus és barokk pincében római sírkövek, oltárkövek, szobrok láthatók. A kőtárban Sopron római kori elődjéből, Scarbantiából származó, illetve a környéken előkerült kőemlékek találhatók. A kiállítás teréül szolgáló középkori pince római épületek romjait takarja.

A sok látnivaló után együtt megebédeltünk, a Gyógygödör Borozóban nagyon finomat ettünk. A városnézés Dottó vonattal szép volt. A vasútállomáson finom fagyi mellett megpihentünk. Vonattal indultunk hazafelé.

Kellemes hangulatú kirándulás volt, jó volt együtt lenni!

 

Köpör István zalaegerszegi helyi elnök

2017-08-01T15:42:26+00:00