Értsük meg és fogadjuk el egymást!

A rádióban elhangzó spot szövege:

„Mi, siket és nagyothalló emberek együtt, egy országban élünk halló embertársainkkal.
Mi is tanulunk, dolgozunk, szeretünk, jövőt tervezünk, gyerekeket nevelünk.
Értsük meg és fogadjuk el egymást!
Siketek Világnapja – 2013. szeptember 29.
Ugye egy nyelvet beszélünk?”

Kapcsolódó tartalom

A média segít nekünk a társadalmi szemléletformálásban

A Siketek Világnapja alkalmából a SINOSZ-nak 2013-ban először nyílt lehetősége arra, hogy társadalmi célú reklámot készítsen, amelyben a média által biztosított nyilvánosság segítségével hívja fel a figyelmet a siket és nagyothalló emberek társadalmi befogadásának fontosságára – arra, hogy „ÉRTSÜK MEG ÉS FOGADJUK EL EGYMÁST!”.

Felhívásunk 2013. szeptember utolsó vasárnapjától, azaz a siketek világnapjától kezdve volt látható a közszolgálati televízióban (M1, M2, Duna Televízió) és hallható a Magyar Rádió adásában, valamint a TV2 csatorna is sugározta a SINOSZ reklám spotját.

Köszönjük az emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását, amely lehetővé tette ezt a média-megjelenést.

Vissza

Támogatóink

Lépj velünk kapcsolatba!

SINOSZ Országos Központ

1068 Budapest, Benczúr utca 21.

Telefonszám: +36 1 351 04 34

Itt is találkozhatunk: