Siketség és jelnyelv 2017-05-17T14:34:22+00:00

Siketség és jelnyelv

“Hallássérültek” gyűjtőfogalommal nevez meg minket a társadalom. Ez a kifejezés a siketeket és a nagyothallókat egyaránt magában foglalja, függetlenül a hallássérülés okától, súlyosságától, a hallásállapot milyenségétől.

Különféle eltérések vannak a siketség és a nagyothallás között, és ezen különbözőségből adódóan más a szociális helyzetünk, eltérőek a kulturális igényeink és legfőképpen a lehetőségeink.

Mi, siketek nem rendelkezünk hasznosítható hallásmaradvánnyal, általában nem viselünk hallókészüléket, állapotunk hallókészülékkel sem korrigálható és többségünk a jelnyelvet használja.

A világon mindenütt élnek siketek. Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb felmérése alapján (Global Burden of Hearing Loss in 2000, WHO) a WHO  feltételrendszere szerint a világon mintegy 250 millió hallássérült (nagyothalló és siket) van, ami a népesség 4,2%-át teszi ki. A WHO szerint ez egyrészt kettős tendenciát takar: a társadalom elöregedésével a hallássérültek száma folyamatosan nő (1985: 43 millió, 1995: 120 millió, 2000: 250 millió), másrészt ez a változás a jobb diagnosztikának,  ill. a növekvő zajártalomnak tudható be.

Ennél természetesen jóval kisebb azoknak az embereknek az aránya, akik siketen jönnek a világra, illetőleg életük korai szakaszában válnak siketté (prelingvális siketek): ők azok, akiket a siketek nyelveivel, a jelnyelvekkel kapcsolatos nyelvi emberi jogi kérdések érintenek: ők azok, akik nagy valószínűséggel az egy-egy államon belül kialakuló siket kulturális és nyelvi kisebbségi közösség tagjaivá válnak/válhatnak.

Orvosi (audiológiai) értelemben a siketség a hallás (majdnem teljes vagy teljes) hiánya (Ribári). Ez a patológiai szemléleten nyugvó meghatározás a siketséget a normálistól való eltérésként, illetőleg hiányként értelmezi, s annak különösen negatív következményeit hangsúlyozza. Ezt a megfogalmazást a SINOSZ – összhangban a fogyatékkal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló ENSZ Egyezménnyel – nem támogatja.

Prelingvális siketnek tekintjük azt a (siket) személyt, aki még a nyelvelsajátítás előtti fázisban veszítette el hallását, vagy már siketen született. Amennyiben az ilyen gyermekek kizárólag halló, hangzó nyelvet használó környezetben élnek, – éppen a hallás hiánya miatt – nem mehet végbe a természetes nyelvelsajátítási folyamat, vagyis csak tanulás révén és csak korlátozott mértékben lehet a hangzó nyelv birtokába jutni, az ilyen személyek kompetenciaszintje tehát ingadozó.

Posztlingvális siket az olyan siket személy, aki már egy hangzó anyanyelv birtokában volt, mikor hallását elveszítette, így az adott hangzó nyelvi kompetenciája teljes, biztos.

A SINOSZ által támogatott értelmezés  (kulturális, antropológiai értelmezés) a siketséget egy olyan embercsoport létállapotának, adottságának tekinti, amely tagjainak közös vonása, hogy a világot elsődlegesen vizuálisan érzékelik, akiket közös kultúra, hasonló tapasztalatok, viselkedési szokások jellemeznek, s legfőképpen, közös nyelvet, a jelnyelvet használják, amely elsődleges kommunikációs és megismerő szerepe mellett – más nyelvi közösségekhez hasonlóan – önazonosságuk szimbóluma is: „A siket közösségek, a siket társadalom tagjai a siketek és nagyothallók mellett halló egyének is lehetnek. Ez utóbbiak például a siket szülők halló gyermekei, akik első nyelvükként sajátítják el a jelnyelvet. Ugyancsak ide tartozhatnak a siket gyerekek halló családtagjai, ha amellett, hogy megtanulnak jelelni, a közösség kulturális értékeivel is azonosulnak. Továbbá azok a hallók, akik, bár rokoni kötelékekkel nem rendelkeznek, vállalják ezeket az értékeket. A siketekből, nagyothallókból és hallókból álló, közös nyelvvel és kulturális sajátosságokkal rendelkező, egyszersmind hátrányosan megkülönböztetett siket közösségek tehát szociolingvisztikai értelemben nyelvi kisebbségeknek minősülnek.” (dr. Bartha Csilla, ELTE BTK)

A társadalom a siket emberek kapcsán főleg a hiányosságokra helyezi a hangsúlyt. Nyilvánvalóan szembetűnő a hallás és a gördülékeny beszéd hiánya. Ez egy olyan szociokulturális megközelítés, amelynek – halló személyt választva modellnek – célja a siket ember “meggyógyítása”, társadalmi integrálása. Tőlünk, siket emberektől elvárják, hogy jobb hallásra és érthetőbb beszédre törekedjünk.

Ezzel a nézőponttal vitatkozva Szövetségünk inkább a meglévő képességekre helyezi a hangsúlyt. Ezt a megközelítést inkább az antropológiai nézőpont jellemzi, amely a siket közösség életrevalóságát, a siket emberek tapasztalatait és hiányosságokat áthidaló kreativitását helyezi a középpontba.

Mi, siket emberek nyelvi és kulturális kisebbségként tekintünk magunkra – az egész világon. A jelnyelvet ugyanúgy használjuk, mint a halló emberek a beszélt nyelvet. A jelnyelv a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében az anyanyelve.

A jelnyelv a siket közösségben, a siket emberek közötti kölcsönhatás által született és fejlődött ki. A nyelvészeti tanulmányok szerint a jelnyelv megfelel a nyelvre vonatkozó összes követelménynek. A magyar jelnyelv épp olyan értékes nyelv, mint a magyar, szlovák, cigány, vagy bármelyik más beszélt nyelv a világon.
A jelnyelv egy teljesen önálló kommunikációs rendszer, amely független a környezet hangzó nyelvétől. Egy jelnyelvi egység (jel) komplett jelentést hordoz (nem pedig betűt v. hangot idéz fel). Kiegészítő kódként létezik ugyan az ujjábécé és a fonomimikai ábécé, de ez csupán nevek, betűhalmazok, esetleg ismeretlen kifejezések visszaadására szolgál. Elvileg lehetséges, de nem szerencsés a gesztikuláris és a hangzó nyelvi kód párhuzamos használata (jelelt nyelv, jelelt magyar nyelv), mert valamelyik vagy mindkét rendszeren erőszakot teszünk.

Siket közösségünk a jelnyelvet használja kommunikációja során. Ez etnikummá, nyelvi, kulturális kisebbséggé kovácsol minket. Közösségünket tehát a nyelv, nem pedig a hallásvesztés orvosi minősítése tartja össze.

A siket közösségünk által használt jelnyelv nagy hatással van pozitív önbecsülésünk kifejlődésére. Siket kultúránk egy életforma; élettapasztalatot ad, segíti kihasználni a vizuális szférát; egy kultúrateremtő alap, ahol a közös jellegzetesség a jelnyelv.

Tájékoztatásul a Wikipédia internetes enciklopédia ismertetőit is közöljük az alábbi két fogalomról. A SINOSZ nem feltétlenül ért egyet mindenben az ott leírt információkkal.

A siketségről (Wikipédia)

 A jelnyelvről (Wikipédia)

Melléklet:

Tinnitus betegtájékoztató