Tavaszi programok 2017-ben Hódmezővásárhelyen

Húsvétoltunk

2017. április 13-án, nagycsütörtökön tartottuk húsvéti programunkat a SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetében. Szerencsére szép időnk volt, így a kertünkben tarthattuk meg a tojásvadászatot, ami nagyon jól megalapozta a hangulatot. Miután tagjaink minden elrejtett tojást felkutattak, locsolóverset szavaltak lelkes férfi résztvevőink. A legszebb versre a hölgyek szavaztak, a győztest pedig egy csokoládényuszival jutalmaztuk. A húsvéti tojásvetélkedő kvízkérdései igazán feladták a leckét, 17 játékos közül az élen 3 versenyzőnk holtversenyben végzett. Ügyességüket szintén csokoládényuszival honoráltuk.

A játékos programok után tagjaink elfogyasztották a húsvéti ételeket: sonka, kalács, tojás, újhagyma, retek és torma került az ünnepi asztalra. Köszönjük tagjainknak, Szűcs Sándornak, Varga László Károlynénak és Spitzer Anitának, hogy aktívan közreműködtek az ünnepi előkészületekben.

A napot kellemes, családias beszélgetéssel zártuk, és természetesen egyetlen hölgy sem maradt locsolkodó nélkül: vidáman és illatozva tértünk haza.

HÚSVÉTI KÉPEK IDE KATTINTVA LÁTHATÓK

Kertészeti ismeretek gyümölcsfáinkról

A SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetében két alkalommal tartottunk interaktív kertészeti előadást. A programok során megtudhatták tagjaink, hogy milyen gyümölcsfák teremnek a szervezet udvarán, mikor kell metszeni, hogyan kell helyesen metszeni és kialakítani a megfelelő lombozatot, illetve hogyan kell a fákat gondozni ahhoz, hogy bőséges termést hozzanak. Praktikus tanácsokat kaptunk, hogyan védjük meg a kártevőktől is fáinkat.

A program szervezését köszönjük az Öreg-Kishomoki Kerttulajdonosok Egyesülete elnökének, Saja Máriának, illetve előadónknak, Görbe Imrének a munkáját és segítségét. Nagyon hasznos előadás volt, reméljük, a jövőben tagjaink tudatosan gondozzák a szervezetünk kertjében lévő gyümölcsfákat az elsajátított ismeretek birtokában!

Ezúton is köszönjük Vörös Zsolt és Mátrai Gabriella jelnyelvi tolmácsok közreműködését!

KÉPEK A KERTÉSZKEDÉSRŐL IDE KATTINTVA LÁTHATÓK

2017-07-26T12:01:00+00:00