XII. Nándorfehérvári Emléknapok Szegeden

 

Kedves Tagjaink!

Szeretném figyelmetekbe ajánlani az alábbi programot, melyet Szegeden, a nándorfehérvári csata emlékére rendeznek meg. Csatlakozzunk a rendezvény forgatagához és töltsünk együtt egy tartalmas és érdekes programokkal színesített napot!

XII. Nándorfehérvári Emléknapok Szegeden

Programok ideje 2017. július 22-én, szombaton:

  • 10 órakor Szeged, Klauzál térről Zenés-zajos felvonulás, dobosokkal, zászlósokkal, gólyalábasokkal a Mátyás térre
  • 11 órától Szeged, Mátyás téren az egész család részére készülnek programokkal. Apródoktatást kaphatnak a gyerekek, íjászoktatáson vehetnek részt a nagyobbak. A történelmi hagyományőrzők bemutatója a középkorból egész szombaton – a fegyverektől kezdve, a ruházaton át a sátortáborig.

A nap folyamán történelmi totó a korról, kézműves vásár és foglalkozás, zsonglőr játszóház, gyermek lovagi torna, apródiskola, turuljáték-bemutató, csillagösvény logikai játékok, íjászoktatás.

A Ferences Látogatóközpontban délután négy órától török gasztronómiai bemutatót tartanak. Egész nap megtekinthető a Mindennapi kenyerünk című gasztrotörténeti kiállítás a kolostorban, amely a szerzetesi gasztronómia világába kalauzolja el az érdeklődőket.

Az is kiderül, ki lesz Szeged Kinizsije. A verseny során kőgolyó-emelés, vastáska-cipelés, rúdemelés és más feladatok lesznek. Táncos lábúak beállhatnak a hagyományőrzők közé táncolni.

Aki az egész napos programot választja, nézzen szét minél több helyen, próbáljon ki sok játékot, sportot – az étkezéséről mindenki egyénileg gondoskodik!

Ha közös programra jönnétek, találkozó:
július 22-én, szombaton, 14 órakor Szegeden, a Mátyás téri templom bejárata előtt.

Az Emléknapon az étkezéséről mindenki saját maga gondoskodik.

Részletes program: PLAKÁT

Forrás: Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont és szegedma.hu

2017-07-18T06:34:57+00:00