A SINOSZ Heves Megyei Szervezete 2016. évben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból január 23-án tartottuk az évfordulós ünnepséget.
Az ünnepségen részt vettek régi és új tagok is. Akik 20 éve tagjai a szervezetnek és jelen voltak a rendezvényen, azok egy-egy gyönyörű vázát vehettek át. Horváth Rozália volt a háziasszony, aki az alapítás óta tagja a szervezetnek és egri titkárként több mint 20 évig dolgozott a hallássérültekért.
Részt vettek az ünnepségen a szervezet korábbi titkárai és ügyintézői is. A sok régi ismerős és a régi fotók láttán, nem volt nehéz a hangulatot feldobni 2 hatalmas tortával és pezsgővel. A program zárásaként pécsi siket táncosok járták a táncot, ami nagy élmény volt a tagok számára.
Az ünnepség zártával egy közös vacsorával vártuk a tagokat.