Kedves Tagjaink!

Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetünk idén ünnepli alapításának

55. évfordulóját.

E neves jubileum alkalmából ünnepséget rendezünk

2017. február 4-én 14 órától.

A rendezvény helye:

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ rendezvényterme

Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7., II. emelet (lifttel megközelíthető)

Program:

  • dr. Kószó Péter Alpolgármester Úr köszöntőbeszéde
  • dr. Heipl Tibor, a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezet elnökének köszöntőbeszéde
  • Dura Béla, a SINOSZ tisztelt nyugalmazott munkatársának és tisztségviselőjének történeti visszatekintője
  • emléklapok átadása Csizmadia Gyöngyi, a SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezet elnöke által
  • Derék Dénes bűvész előadása
  • a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezete színjátszó csoportjának előadása Tarsoly Krisztina rendezésében
Vendéglátás:
15.30-tól a SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetének Tóalj utca 5. sz. alatti klubhelyiségében,
ahol uzsonna és torta fogyasztása mellett, egy mini fotókiállítással idézhetjük fel a régi, közös emlékeket.

Sok szeretettel várjuk minden tagunkat, családtagjaikat és minden kedves érdeklődőt!