2022. október 22-én jubileumi ünnepséget rendeztünk a SINOSZ Kecskeméti Helyi Szervezet megalakulásának 70 éves évfordulója alkalmából.

A szervezet tagsága a klubhelyiségben gyűlt össze. A köszöntő után Tóth Tibor megyei elnök adta át a legidősebb és legaktívabb tagok számára ajándékukat, egy-egy gravírozott üveg emléktárgyat.
Ezen jeles nap alkalmából közös tortázás következett, fotózkodás a készülő tablóhoz, majd elkezdődhetett a várva várt szórakozás, az Egy perc és nyersz műsorból ismert ügyességi játék.

A tagok nagyon jól érezték magukat, és a sikeres feladatteljesítés után apró ajándékokat is kaptak. A programok után kötetlen beszélgetésekkel, jó hangulatban telt a délutáni szüreti bál, ahol tombolasorsolás is volt. A szervezettel kapcsolatos kérdések helyes megválaszolói pedig ismét lehetőséget kaptak, hogy ajándékokat vihessenek haza.

A program a SINOSZ SzÉP keretein belül valósult meg.