2019. június 18-án, kedden került megrendezésre Szolnokon a HALLOMÁS kulturális és közösségi találkozó, melyen a SINOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete is képviseltette magát. Ezen a napon délelőtt 10 órától estig, 20 óráig folyamatosan érdekesebbnél érdekesebb programokkal vártuk az érdeklődőket: nemcsak a siket és nagyothalló, hanem a halló résztvevőket is. Ezen a rendezvényen tartotta szervezetünk a Nagyothallók Napját is.

Az idelátogatók megtekinthették például a Dvorák Patka Színház pantomim-előadását és a VOILA Jelnyelvi Társulat színjátékát, részt vehettek kifejezetten hallássérült személyek fejlesztése céljából kidolgozott zeneterápián, ill. gyógy- és fűszernövények bemutatóján, amely után illat alapján fel is ismerhették az adott növényt. A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete zenés-táncos előadással és motivációs beszélgetéssel készült. Délután Bihari Brigitta produkcióját csodálhatták meg a jelenlévők, aki magyar dalokat jelnyelven adott elő. A háttérben egész nap folytak érzékenyítő foglalkozások Szervezetünk közreműködésével, a gyermekeket pedig kézműves foglalkozások is várták. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a helyszín jelmezraktárába, megtekinthették a meseszép ruhakölteményeket. A napot a Goodguys Zenekar koncertje zárta.

Mindenki nagyon jól érezte magát, tökéletes lehetőség volt egy kis kikapcsolódásra!

Köszönet a szervezésért a Tisza-tavi Fesztivál Nonprofit Kft.-nek. Várjuk a következő ilyen alkalmat!

További rendezvényfotók a Tisza-tavi Fesztivál Facebook-oldalán: Hallomás