Május 20-án délután Magura István, a Magura Autósiskola igazgatója tartott előadást a hallássérültek jogosítványszerzési lehetőségeiről a SINOSZ Gyulai Helyi Szervezetében.
Elmondta, hogy ők is kaphatnak B, C kategóriás jogosítványt, sőt hivatásos sofőrök is lehetnek, kamionozhatnak. De ez Magyarországon sokszor ütközik akadályokba, mert az autósiskolák nincsenek felkészülve hallássérült emberek oktatására. Az új jogszabályokról is kaptunk felvilágosítást, arról is, hogy milyen orvosi vizsgálatok és papírok szükségesek.
Új információ volt számunkra, hogy már segédmotoron is kötelező az emelt szárú lábbeli, a protektoros védőruházat (kesztyű, térd-, könyök- és gerincvédő) és a bukósisak használata. Sajnos sokan nem fordítanak figyelmet a megfelelő ruházatra, így a rendőr emiatt megbüntetheti őket, hiszen szabály van rá.
Siketeknek nagymotorra való jogosítvány megszerzésére hazánkban nem nagyon van példa, mert a motorosoknak a gyakorlat alatt fejhallgatót kell viselniük, és az oktató autóval kíséri őket és adja nekik az utasításokat.
Az előadás után egy szimulátor segítségével kipróbálhattuk, milyen vezetni ködben, esőben, hóban, ittasan, kis vagy nagy forgalomban. Mindenkinek nagyon tetszett a program, reméljük, hogy minél többen szereznek jogosítványt.
Krisánné Simon Tímea, részt vevő tag