2018. december 14-én, pénteken elérkeztünk az utolsó manólépéshez.

A foglalkozás helyszínén hangulatos gyertyafény és fahéjillat fogadott. A gyerekek megilletődve néztek körül, de ahogy teljes lett a világítás, örömmel fedezték fel az asztalokon és a játszószobában saját alkotásaikat. Büszkén mutatták egymásnak és a felnőtteknek: “Ez az enyém, ezt én csináltam.”

A foglalkozások vezetője, Seres Barbara kiállítást rendezett a kézműves alkotásokból – manósüveg, szélcsengő, manózsák – amelyek a program során készültek.

A nézelődés beszélgetésbe, majd „hancúrozásba” fordult, aminek a Télapó érkezése vetett véget. Fegyelmezetten ültek körbe, ámulattal nézték a nagy szakállú vendéget. A bátrabbak verset mondtak, de a kisebbektől az is „merészség” volt, hogy egyedül kiálltak a Mikulás elé. Természetesen mindenki kapott csomagot, és kiüríthették a Télapó zsákját, ami tele volt szaloncukorral. Távozása előtt egy csoportképhez is beálltak a kicsik a Mikulással.

Jó hangulatú este volt, a szülők is egyre közelebb kerültek egymáshoz. Tolmáccsal – vagy néha tolmács nélkül – elbeszélgettek, ismerkedtek.

Hosszúra nyúlt a búcsúzás, mert nagyon sok ötlet, igény fogalmazódott meg a szülőkben. A klub további működéséhez, programjai iránt van érdeklődés. Elköszöntünk a Bábgyalogló Művészfalutól, Barbarától, Istvántól.

Császárné Bíró Ágnes