Korán reggel izgalommal vártunk az utazást. Amikor Etyekre megérkeztünk, szeles idő volt. Szerencsére nem esett az eső. Mi a híres Alföld síkságról jöttünk, így a gyönyörű vértesi tájképet megcsodáltuk. Étteremben pihentünk, kávéztunk, nézelődtünk az épületben, fotóztunk, közben vártunk a csoportvezetőre. A jelnyelvi tolmács házaspár is megérkezett.

Délben megérkezett a csoportvezető, bemutatkozott, rövid ismertetőt tartott. A Borgiák c. sorozatot itt forgatták. Nemcsak 1-2, hanem több filmet forgattak. Elmentünk New York díszletvároshoz, ahol a „Hellboy 2 – Az Aranyhadsereg” c. filmet 2007-ben forgatták, azóta áll a díszlet. Úgy éreztük, mintha Amerikában lennénk. Autós üldözésről is volt ott látnivaló.

A díszletváros mellett műhelyek vannak, de sajnos tilos fotózni. A csoportvezető titoktartási kötelezettség miatt nem nyilatkozik, hogy mit és miről forgatnak jelenleg. A középkori díszletvárost nem láthattuk, mert a forgatás miatt lezárták.

Visszamentünk az étterembe. A csoportvezető kérdezte, 10 perc szünetet tartsunk-e, pl. kávészünetet. Mi, a többség nemmel feleltünk, mert nem bírtunk tovább várni! Nagyon kíváncsiak voltunk még. Továbbmentünk a Korda Sándor életéről szóló kiállításra és múzeumba. Korda Sándor életéről és munkásságáról beszélt, első munkája az újságírás volt, majd filmkritikákat írt, később filmeket csinált. A három testvér (Korda Sándor, Zoltán és Vince) együtt dolgozott a filmeken. Amerikába mentek, majd Londonban letelepedtek le, és ott alapították a London Filmstúdiót. Soha nem jöttek haza. Korda Sándor leghíresebb filmje a VIII. Henrik c. volt.

Ezután továbbmentünk a filmmúzeumba. Láttunk mozi kamerát, régen kézzel tekerték a filmszalagot, a tv-ben látható némafilmben a szereplők néha megállnak, utána folytatódik a mozgás. Ma már árammal működik a kamera. Mozigépész kamerákat is láttunk. Másoló- és vágógép is van. Díszlettervezést láttunk, jelmezeket, trükköt, effektet. Ames-szoba: olyan szoba ez, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a különböző távolságokban lévő emberek körül eltünteti a perspektívavonalakat (trapéz alakúak a falak és megfelelő alakúra vágott csempék vannak a padlón). Ezért a közelebbi embert nagyobbnak látjuk. Döntött díszlet: Pókember vagy Eredet? A tér görbülésébe, úgy helyeznek fényképezőgépet, hogy trükkös látószög megtalálásával kezd el működni (pl. falramászás). Zöld szoba: a Tv-ben az látható, hogy valaki élőben motorozik városban, amit a zöld háttér segítségével, digitális feldolgozással érnek el a mozgóképben. Ha zöld ruhát visel a szereplő, nincs a képen. Optikai csalódást, Münsterberg-jelenséget, fény-árnyék hatást is láttunk. Animációs terembe léptünk. Régen kézzel rajzolták az animációs képet, pl. a Vuk filmet. A forgatás előtt egy évig rajzolták, és fél vagy 1 évig fotózták képenként. Összesen 65.000 kép (!) készült el, utána animációs film lett belőle. És utómunkát láttunk, hogy a filmben a háttér digitális feldolgozással készül.

Gazdag élménnyel utaztunk haza.

Balogh Melinda

További információk és képek: Korda Filmpark