2017. május 5-én délután a Megyei Levéltárba látogattunk el.

Betekintést nyertünk a papírmerítés rejtelmeibe. Izgalmas volt kipróbálni ezt a technikát, aminek segítségével saját papírt készítettünk. Újrahasznosított papírt, tojástartót használnak erre a célra. Apró darabokra tépik, és jól beáztatják. Amikor már alaposan szétázott, hagyományos, konyhai turmixgéppel pépesítik, majd egy nagy tejesládába öntik át a pépet. Vízben oldódó festékkel lehet színezni, illetve tapétaragasztót is kell beletenni. Ez azért fontos, mert így a tinta nem folyik szét a papíron. Meghatározott technikával kell a szitát belemeríteni a masszába, és kicsi, szitáló mozdulatokkal a felszínre hozni. Amennyire lehet, lecsöpögtetni, majd a szitának a kerete lekerül, és speciális itatós papírra fordítjuk rá, ami alatt nemez van. Amennyire lehet, ki kell préselni belőle a vizet, majd levenni a szitát. Ebben az időben minimum 24 óra kell a kiszárításához. Érdekes volt kipróbálni a papírmerítést, és emlékbe mindenki kapott ilyen technikával készített papírt.

Ezután lementünk a raktárba, ahol betekintést kaphattunk a levéltárban dolgozók munkájába, és hogy milyen nagy mennyiségű anyagot tárolnak. Majd a Levéltár igazgatója, Csönge Attila mutatta be az időszaki vándorkiállítást, aminek címe Bővülő történelem. Itt az elmúlt 15 év iratajándékozásainak anyaga került kiállításra. Láthattuk például a fronton harcoló katona Kedvesének, családjának írt levelét. Fotókat a régi gazdaságokról, üveg negatívokat, régi pártok választási plakátjait, az 1800-as évekből kínai szerencsehozó lánclevelet, 1883-ban kelt honvéd vég-elbocsátó levelet. Erről a levélről megtudtam, hogy a restaurátor 1,5 hétig dolgozott rajta, és egy fantasztikus hőkezeléses technikának köszönhetően kiállítható állapotúra mentette meg a dokumentumot (ld. a fenti 1. fotón).

Nagyon sok, történelmi szempontból értékes iratot adományoztak a Levéltárnak az elmúlt években. Az itt tárolt anyagok egyedi darabok, több példány nem létezik belőlük.

Nagyon érdekes program volt, aminek lesz folytatása, hiszen most csak egy kis szeletet láthattunk az egészből!

Köszönjük Csönge Attila igazgató úrnak, és munkatársainak, Szabóné Maslowski Madlennek, és Mákos Juditnak, hogy egy nagyon tartalmas tárlatvezetést tartottak csoportunknak!

Nagy Ágnes megyei titkár