2018. 12. 03-án 30 fővel, 13 nagyothalló és 17 siket taggal együtt, különjárattal utaztunk Pécsről Kecskemétre, Magyarország egyik legnagyobb vállalkozásához, a Mercedes-gyárba. 

Korán reggel indultunk, útközben egy kellemes kávézóban megpihentünk.

Mikor megérkeztünk, egy kedves előadó behívott minket a tárgyalóterembe, ahol kivetítették a Mercedes történetét – a képsorok, videók közben a látogatók feltehették a kérdéseiket.

Mielőtt bementünk a gyárba, mindenkinek fel kellett venni egy fényvisszaverő mellényt. A látogatás során a látogatók megismerhették a gyártás folyamatait és bepillantást nyerhettek a gyártócsarnokok munkájába is. 

Első utunk egy maketthez vezetett, amin pontosan láthattuk, mi hol található az üzemben. Ezután a csarnokban akadálymentesített előadásban volt részünk. A nagyothalló résztvevőknek hangerőszabályzóval ellátott fejhallgatóval, a siketeknek jelnyelvi tolmács segítségével biztosították az akadálymentes kommunikációt.

Először a présüzemben voltunk, ahol fémlemezek préselésével karosszériaelemeket állítanak elő.

A következő szinten található a karosszériaüzem: multifunkciós robotok különböző illesztési technikáit – pl. kilincseléssel, ragasztással, hegesztéssel és préseléssel összeillesztik a karosszériákat – láthattuk. Elkészül az úgynevezett „nyers” karosszéria. A „nyers”, fényezetlen karosszériák egy zárt, automata szállítási rendszeren keresztül az úgynevezett karosszériaszortírozóba kerülnek. 

A fényezőbe már nem tudtunk bemenni a nagyon szigorú tisztasági előírások miatt.

Látogatás közben céges busz vitt körbe bennünket. A gyárlátogatás 2 órát vett igénybe, 1,5 km-t gyalogoltunk a program során.

Az ajándékboltban vásárolhattunk Mercedes-logóval ellátott ajándékot, emléket, emblémát, bögrét, pólót.

Hazafele megálltunk egy Duna melletti csárdánál, ahol mindenki jóízűen megvacsorázott. Végül este fél 7-kor érkeztünk meg Pécsre; mindenki jól érezte magát!

Koltai Krisztina elnökségi tag

Ha Ti is szeretnétek ellátogatni a Mercedes-hez, a gyár honlapján jelentkezhettek az ingyenes programra: Gyárlátogatás