A SINOSZ Tolna Megyei Szervezete 2019. május 24-én látogatott el a Szekszárdi Törvényszék épületébe.
A program témája a Szekszárdi Törvényszék épületének és az ott folyó munka bemutatása volt; előadás a bíróság szervezetéről, a bírói munkáról, valamint az ügyfélként szükséges bírósági tudnivalókról.
Az épület bemutatását és az előadásokat dr. Andódi László és dr. Hatvani Brigitta tartotta.
A programunkról szerettem volna egy egyszerű, tömör, racionális beszámolót írni. Hiszen a Törvényszékről az embernek csak egyszerű, tömör, racionális szavak jutnak az eszébe. Mindaddig, míg vendégül nem látják. A vendégség szó, már valami más, … emberibb, barátibb.
Amikor szerveztük, mi is valami hideg, rideg épületre gondoltunk. De minket érkezésünkkor két kedves, mosolygós, vendégszerető személy várt. Bemutatták az épületet, szó szerint a pincétől a padlásig, valamint a bírók munkáját is. Elmagyarázták az egyes szakszavak értelmét. Mindezt oly vendégszeretettel, hogy mi el is felejtettük, mennyire fontos helyen vagyunk. Tagjaink egyre bátrabban kértek szót, az előadás valóságos interaktív beszélgetéssé vált. Mindenki szót kapott, minden kérdésre választ kaptak. Így aztán az egyórásra tervezett látogatás több mint kétórásra sikerült.
Szeretném megköszönni vendéglátóinknak, dr. Andódi Lászlónak és dr. Hatvani Brigittának a munkájukat.
A program a SINOSZ SzÉP és a Nyitott Bíróság program keretében valósul meg.
Dávid Józsefné megyei titkár