Advent első vasárnapját megelőző szombaton volt adventi készülődés a SINOSZ Gyulai Helyi Szervezetében.

A Vár-Játék játékáruház segítségével alkothattunk különböző díszeket. Először egy-egy hungarocell-golyóból és szalvétából lettek csodaszép karácsonyfadíszek decoupage technikával. Amíg ezek száradtak, hogy az akasztójukat is rájuk tehessük, addig sem tétlenkedtünk. Egyre több szárnyaló angyalkát készítettek az ügyes, szorgos kezek. Mindegy volt, hogy fiatal vagy idős, férfi vagy nő, egy nagycsaládként tüsténkedett mindenki az asztal körül.

A nagy munkában meg is éheztünk, és jóízűen eszegettük az illatos és díszes mézeskalácsokat, süteményeket. Köszönjük a kedves tagoknak, akik – gondolva társaikra – ilyen módon is hozzájárultak a kellemes hangulathoz.

Az apróbb díszek készítése közben lassan megszületett a szervezet adventi koszorúja is, amiben Kolarovszki Jánosné (Zsuzsa) kreativitása mutatkozott meg a leginkább.

A türelem ezen a napon sok szép díszt termett. Felkerültek a megszáradt gömbökre az akasztók és angyalszárnyakon repültek mindenki otthonába, aki velünk tartott ezen a meghitt hangulatú délutánon.

Az adventi koszorú első gyertyáját is meggyújtotta a helyi elnök, Balogh Melinda, ezzel jelezve az ünnepi időszak kezdetét.

A T.É.M.A.-program sikerét a tagok aktív és nagy létszámú részvétele is igazolta.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy együtt lehettünk!