Az Akadálymentes munkahelyi környezet program keretében kihasználtuk azt a helyzeti előnyt, hogy a megyében számos olyan munkahely létezik már, ahol – a kommunikációs akadálymentesítést szem előtt tartva – a dolgozók jelnyelvi képzésen vehettek részt. Munkaügyi központ, posta, OTP, önkormányzat, egészségügy, OBDK, nem utolsó sorban a SINOSZ….

Olyan előadó bevonásával tekintettünk be egy adott munkahelyi környezetbe, aki a mindennapokban éli meg és alkalmazza az akadálymentes ügyintézés számtalan formáját – úgy, hogy közben munkatársain keresztül (is) gyakorolja a szemléletformálást, napi szinten alkalmazza a különböző problémamegoldási stratégiákat.

Dr. Szendy Erzsébet, az OBDK munkatársa, betegjogi képviselő „Az egyenlő bánásmód érvényesülése az egészségügyi ellátás során” címmel tartott előadást.

Nemcsak a betegjogokról beszélt részletesen, de az egészségügyi dolgozók kötelezettségeire is kitért. A hallgatóság számára különböző esetekkel tette szemléletesebbé, színesebbé az előadást, s közben többször kitért a hallássérültekkel való személyes kapcsolatára, amit a jelnyelvi képzés során szerzett, így is közelebb kerülve a hallgatósághoz. A téma “keménységéhez” képest családias, szívélyes hangulatú, informatív előadáson vehettek részt a jelenlévők.

Amiről még szó esett – a teljesség igénye nélkül:

  • AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSHOZ VALÓ JOG
  • AZ EMBERI MÉLTÓSÁGHOZ VALÓ JOG
  • A KAPCSOLATTARTÁS JOGA
  • A GYÓGYINTÉZET ELHAGYÁSÁNAK JOGA
  • AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOKUMENTÁCIÓ MEGISMERÉSÉNEK JOGA
  • ADATVÉDELEM
  • TITOKTARTÁS

…és ami talán számunkra a legfontosabb, ha betegek, kiszolgáltatottak leszünk :

  • AZ ALAPVETŐ EMBERI JOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSE EGY SPECIÁLIS HELYZETBEN.

A program végeztével tagjaink egyenként panaszolták el vélt vagy valós sérelmüket és kérték a betegjogi képviselő segítségét.

Tartalmas napot zártunk!

Dr. Szendy Erzsébet előadása: Egyenlő bánásmód az egészségügyi ellátás során