2017. május 11-én a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezetében is sor került az Édesanyák felköszöntésére.

A megemlékezésen nagy számban jelentek meg a helyi szervezet azon tagjai, kik jómaguk is édesanyák, és azok is, akik tiszteletüket szerették volna leróni előttük, de a Nagyörvény utcai nagyterem nem csak tőlük volt vidám és hangos. A megjelentek csak a már jól megszokott virágra és kötetlen beszélgetésre számítottak, de Talmácsi Ferenc szentesi helyi elnök nagy titokban tartott meglepetéssel készült a jelenlévőknek.

Mindenki meglepetésére a délutáni órákban váratlan gyerekzsivaj töltötte meg helyi szervezetet. A szomszédos Farkas Antal Utcai Tagóvoda Pillangó csoportja érkezett meg, hogy Anyák napi főpróbáját nálunk tartsa meg. A gyerekek műsora kivétel nélkül meghatott mindenkit. A műsor végén a gyerekek egy-egy cserép virággal kedveskedtek az őket nagy figyelemmel hallgatóknak és mivel a szentesi szervezet tagjai mindig felkészültek, így ők pedig egy kis süteménnyel a gyerekeknek.

Mindannyiunk örömére a SINOSZ Szentesi Helyi Szervezetének és a Farkas Antal Utcai Tagóvodának az együttműködése mások arcára is mosolyt csalt, így a facebook-elérhetőséggel rendelkezők bővebb képmellékletet is találhatnak az eseményről a Szentesi Gyors internetes hírportál oldalán is.

Bayer Sarolta helyi ügyintéző

FOTÓK A MEGYEI SZERVEZET FACEBOOK-OLDALÁN

FOTÓK – SZENTESI GYORS