Két éve már, hogy 2014-ben megalakult Borsod megyében a jelnyelvi flash mob. A kezdeti lelkesedés azóta is töretlen és egyre népszerűbb a megyében. A flash mob tagjai jelelni tudó és nem tudó hallók, nagyothallók és van 1-2 siket tag is.

Ez a kis csapat a megalakulása óta kap meghívásokat, különböző rendezvényekre. Részt vettünk már Miskolcon, Kazincbarcikán, Ózdon és Rudabányán is, mindenhol több alkalommal. Így került sor egy újabb fellépésre, melyet Ózd Város Önkormányzatától kaptunk még tavaly. A mi fellépésünkkel augusztus 20-át szerette volna különlegessé tenni a város vezetősége. Ennek a felkérésnek is örömmel tettünk eleget. Heteken keresztül lelkesen készültünk és próbáltunk azért, hogy a Honfoglalás című dalt jelnyelven tudjuk majd előadni az ünnepségre kilátogatóknak.

A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült a produkció, volt, aki könnyekig hatódott.

Köszönöm a csapatnak, hogy betanulták a dalt, ezzel színesítve a rendezvényt nemzeti ünnepünkön.

Név szerint a csapat, akik részt vettek az előadásban:

Szabóné Maruzsi Sarolta, Rácz Károlyné Csöpike, Gyárfás Lajosné Ilike, Nazareczki Lászlóné Jolika, Becseiné Kollár Teréz, Csutorné Sveda Hajni, Fazekas Borbála, Lajtosné Bördős Lenke, Molnár Lilla, Szántai Szabó Erzsébet, Vámos-Gacsái Ági, Goralszki Péter, Farkas Zoltán, Kovács Tibor, Béres Ági

Béres Ágnes megyei titkár