Az internet veszélyei – előadás volt Salgótarjánban

T.É.M.A.-program Nógrád megyében

A Nógrád megyei tagok egy gyakorlati és hétköznapi szempontból is hasznos előadáson vehettek részt, mely az internet veszélyeire próbálta felhívni a figyelmet.

Az előadók, Almádi Balázs és Kovács Péter nem voltak ismeretlenek a résztvevők számára, ugyanis előbbi a Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesületének elnöke, míg utóbbi a SINOSZ Nógrád Megyei Szervezetének tagja, és informatikusként dolgozik.

A veszélyek sokfélesége fokozottan jelen van a világunkban. A fizikai veszélyek közé sorolhatóak a spamek, vagyis a kéretlen levelek, melyek ellen nem biztos, hogy 100%-ig lehet védekezni. A számítógép-kórokozók és a nemkívánatos játékok, valamint a Bluetooth útján terjesztett nemkívánatos tartalmak azonban nemcsak fizikai értelemben veszélyesek.

Szó esett a marketing-veszélyekről is, amelyek egyike, hogy egyes cégek megpróbálják a gyerekeket leplezett üzenetekkel befolyásolni. Olyan példát is megnéztünk, hogy az internetes vásárlásnak is lehetnek buktatói, illetve az ártatlannak tűnő nyereményjátékok során a mobilszámunkat kiadva költségcsapdába kerülhetünk.

Az online játékok és a különféle letöltések kártékony kódokat futtathatnak a számítógépen, megszerezve a belépési azonosítókat, bankkártyás tranzakciók, utalások adatait, magát a felhasználó személyét is beazonosítva tönkretehetik a számítógépet.

A jelszó megalkotásánál is különösen óvatosnak kell lenni, nem ajánlatos ugyanazokat a jelszavakat használni, ugyanakkor minél nehezebb jelszót találunk ki, annál biztonságosabbá válik az internethasználat. Sokan szeretteik, gyermekeik nevét használják jelszónak, ami – bár érzelmi oldalát nézve érthető – de kerülendő.

Fontos volt megemlíteni azt is, hogy minél kevesebb adatot, információt adjunk ki magunkról, mert ezekkel később visszaélhetnek. A saját magunkról készített fotók feltöltése is kockázatos lehet, ezek később más formában jelenhetnek meg az interneten.

Kiemelendő, hogy egészségünket és életminőségünket se veszélyeztessük internethasználat közben, így nem szabad belemenni hergelésekbe, különböző, korlátokat nem ismerő versenyekbe (pl. éhezési verseny). Kerülni kell a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozást (pl. öngyilkossági csoportok).

A veszélyforrások közül kiemelendő a pszichés, lelki panaszok megjelenése. Az internet gyakori használata elmagányosodáshoz, elszigetelődéshez vezethet. Míg a másik oldalról túlzott exhibicionizmus jelenik meg a külvilág felé, mely megnyilvánulhat a vélt vagy valós szexuális kapcsolatok ecsetelésében.

A közösségi oldalakon való szereplés egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a mindennapi életben, itt fokozottan szükség van az elővigyázatosságra, adatainkat kiadni olykor még ismerősöknek sem biztonságos.

Az internetes társkeresés elterjedése is tartogat kockázati tényezőket, egyik formája a chates beszélgetés, ahol a másik kiléte legtöbbször ismeretlen vagy megtévesztő. Ha találkozóra is sor kerül, különösen elővigyázatosnak kell lenni. A bizalmadba férkőző személyek zaklatását megfelelően kell kezelni, a segítségkérés ilyen esetben elmaradhatatlan.

A bűncselekmények melegágya lehet az internet is, önkéntelenül is beszervezhetnek valakit szektatagságba, vagy különböző bűncselekmények elkövetésébe (drogterjesztés, robbantgatás, rasszista megnyilvánulások).

Az internet okozta függőség szintén az utóbbi években terjedt el, megemlítendő, hogy bárkit érinthet, korosztálytól és más tényezőktől függetlenül. A virtuális világ viszont sosem lesz képes pótolni a személyes, emberi, társas kapcsolatokat.

Az előadás kérdés-válasz résszel zárult.

Márton Márk  megyei titkár