A SINOSZ szegedi és hódmezővásárhelyi tagjaival Budapestre kirándultunk 2017. július 1-jén, hogy felkeressük a híres-neves Zwack Múzeumot.
A Zwack Múzeum-beli látogatás alkalmával először egy rövidfilmet nézhettünk meg a cégről és a családról, melyet feliratozott verzióban is kérhettünk. A család és a gyár történetét párhuzamosan ismerhettük meg, hiszen a száműzetésben lévő család sorsa, illetve az államosított szocialista nagyvállalat története a rendszerváltás után ismét egyesült.
A Múzeum galériáján található Európa leggazdagabb, több mint 17.000 darabból álló minipalack-gyűjteménye. A látogatás során megnézhettük a régi lepárlót, megismerkedhettünk a gyártás folyamatával, megtekintettük az 500 tölgyfahordóból álló pincelabirintus egy részét, ahol Unicum és Unicum Szilva kóstolóval vártak bennünket. A több mint 220 éves titkos recepten alapuló, hungarikumként nyilvántartott gyógynövénylikőrt több mint 40 féle fűszer és gyógynövény kivonatából állítják elő. Csoportunknak egyenesen a tölgyfahordóból csapolva kínálták.
A tárlatvezetés és kóstoló után betértünk a Zwack Mintaboltba, ahol vásárolhattunk emléktárgyakat, illetve a cég által gyártott és forgalmazott italokból válogathattunk.
Köszönjük Balogh Fruzsina tárlatvezető és Süli Viktória jelnyelvi tolmács közreműködését a program során. Továbbá köszönet illeti a Zwack Látogatóközpontot, hogy csoportunknak kedvezményes belépőjegy-vásárlási lehetőséget biztosítottak.