Ragyogóan sütött a nap 2019. október 12-én, szombaton, és ez megadta azt a plusz hangulatot, amely szükségeltetett ahhoz, hogy méltóképpen tudjuk fogadni a meghívott vendégeket Kazincbarcika város buszállomásán. A meghívott négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő helyi SINOSZ-szervezet közül Kazincbarcika és Ózd vettek részt a baráti találkozón.
A helybeliek és az Ózdi Helyi Szervezet tagjainak megérkezése után kezdetét vette az első program, a városnézés.
Elsőként a Jókai-szobornál álltunk meg, és az elnök asszony, Hegyaljai Béla Lászlóné megemlékezett a nagy írónk jelentőségéről és munkásságáról. Egyik régi tagunk, Plajner János bácsi, gyerekkori emlékeiben élő történettel egészítette ki az elhangzottakat.
Átsétálva a következő helyszínre az elnök asszony vezetésével, a Kuruc lovas című bronz szobornál megállva, Kazincbarcika történelméből bővíthettük tudásunkat. Megtudtuk, hogy a térségben az 1848-as szabadságharc után természeti csapások sorozatáról számolnak be a feljegyzések: tűz, marhavész, kolera, a Sajó áradása. A lakosság földművelő volt, gazdasági életükbe a kiegyezés után bekövetkező ipari fejlődés hozott változást. Egymás után nyíltak a bányák: Herbolya Bányatelep, Sajókazinci Kőszénbánya, Ádámvölgyi bánya. Az egyesült Sajókazinc és Barcika települések neve 1948-tól már Kazincbarcika, amely 1954 óta város. Kazincbarcika a szobrok városa és “az ország legszínesebb városa”: Kolorcity – 2013 óta ezen a néven is ismerik országszerte (KOLORCITY Fesztivál)
Továbbindulva megtekintettük a Mezey István Művészeti Központ aktuális népművészeti kiállítását, majd megcsodálhattuk a házak oldalát ékesítő balkondíszek terrakotta domborműveit, amelyeket 1955-ben helyeztek el.
Utunk során több szobrot is megtekintettünk, ezután a Szüret című szobor-szökőkútnál pihentünk meg, ez a város egyik legrégebbi, ma is eredeti helyén álló szobra.
A sétánk során, annak egyes állomásain a kihelyezett padokon pihenhettünk meg, amelyek a pihenés és a beszélgetések miatt is nagyon hasznosnak bizonyultak, hiszen a résztvevők nagy része idősebb ember volt. Ilyen hely volt a megújult Fő téren idén ősz óta működő vízi és fényjáték szökőkút, amelyről megérkezésünk után János bácsi videófelvételt vetített le. Ezt követően továbbsétálva a két, körforgalomban felállított modern szobrot, az Unikornist és az Oroszlánt néztük meg.
Sétánk végállomása a Kazincbarcikai Helyi Szervezet klubhelyisége volt, ahol az elnök asszonyunk köszöntötte a megjelenteket, majd kvízjátékkal fejeztük be a városnézést.
Programunkat Vodafone-előadással folytattuk, majd Kinter Jenő bácsi versét hallgathattuk meg*, ezt követően kezdetét vette a kötetlen baráti beszélgetés és a vendéglátás. A helyi szervezeteknek ajándékkal készültünk.
A II. Baráti találkozót megtisztelte jelenlétével a megyei elnökünk, dr. Szunyogh Szabolcs és megyei titkárunk, Sóvári-Bogár Georgina is.
Szeretettel köszönjük meg mindazoknak, akik megtiszteltek jelenlétükkel, és hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap vidám, jó hangulatú, barátságot megerősítő találkozó legyen.
Hákné Kiss Tekla ügyintéző