A SINOSZ Gyulai Helyi Szervezete elnökségi ülésén kirándulási lehetőségekről hoztunk döntést. Célpontként szóba került Miskolc, Orfű és Kemence. A tagok szavazatai alapján Miskolc mellett döntöttünk. Tavasszal felvettük a kapcsolatot helyi barátainkkal, akik már voltak nálunk Gyulán.
A 2018. augusztus 17-19-i miskolci kirándulásra tizennégy fő indult el Békéscsabáról vonattal és személyautóval.
Programismertetés
1. nap: Megérkeztünk a miskolci vasútállomásra. A SINOSZ Borsod megyei munkatársai – a titkár az egyik ügyintéző – már ott vártak bennünket, majd elkísértek a szállásra, a Bolyai egyetemi kollégiumba. Megszervezték az ebédelési lehetőséget is. Ezután velük együtt a diósgyőri várhoz mentünk.
„A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött meg. A 2010-es évek elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, a helyreállított helyiségeket korhű bútorokkal rendezték be.”
Este elmentünk a SINOSZ szervezetbe, ahol meglepetésünkre süteménnyel és üdítővel fogadtak bennünket. Megismerkedtünk a megyei elnökkel és titkárral, kollégákkal és a tagokkal is. Az elnök bemutatta nekünk Miskolc életét és a helyi szervezet munkáját.
2. nap: Lillafüredre utaztunk erdei kisvasúttal, a Bükki Nemzeti Parkba. A Szent István-barlangban 15 °C fok volt a hőmérséklet. A barlang a környék legnagyobb cseppkőbarlangja, látnivalói a Mamut-fogsor, Anyóstorok, Meseország, Fagyott vízesés nevű képződmények. Egyes termeiben légzőszervi betegeket gyógyítanak.
Lementünk a híres Palotaszállóhoz (ahol a régi Meseautó filmet forgatták) és a vízeséshez, majd sétáltunk a Hámori-tó partján.
Utunk során kerékpárversenyzőkkel találkoztunk, a „Tour de Hongrie 2018” résztvevőivel. Szurkoltunk nekik, majd az útlezárás miatt késve indultunk a Barlangfürdőbe. A csoport tagjainak választani lehetett: a csodás fürdő helyett városi felfedezőútra is indulhattak.
3. nap: A városban sétáltunk, kávéztunk és fagyiztunk. Élményekkel gazdagodva hazaindultunk az Alföldre.
Köszönöm a magam, szervezőtársam, Mészáros Eszter és csapatunk nevében Bogár Georgina megyei titkárnak, dr.Szunyogh Szabolcs megyei elnöknek, Lőrinczné Gyöngyösi Ildikó helyi titkárnak és Vincze István helyi ügyintézőnek a segítségüket, azt a hihetetlen vendégszeretetet, amelyet egész idő alatt felénk mutattak állandó jelenlétükkel és figyelmességükkel. Nélkülük nem lehetett volna ilyen zökkenőmentes és felejthetetlenül élménydús ez a kirándulás. A személyre szóló búcsúajándék külön meglepetést okozott számunkra!
Jó volt együtt lennünk Veletek! Köszönjük Nektek, kedves miskolciak!
Barátokat szereztünk, ez erősíti a sorstársak megyehatárokon átnyúló összetartozását.
Balogh Melinda Andrea, a SINOSZ gyulai helyi elnöke