2018. október 19-én hivatalosan is megnyitották a 22. Csabai Kolbászfesztivált Békéscsabán. A négynapos kolbászkészítő versenyre több mint 1000 csapat jelentkezett! Erre a fesztiválra az ország minden tájáról érkeztek, sőt még határon túlról is. A SINOSZ-csapatok is hosszú évek óta képviselik a szervezetet.

A hagyományokhoz híven az első napon az ifjúságé volt a főszerep. A szombati napon a felnőttek küzdöttek meg egymással. Vasárnap a civil szervezetek, nyugdíjasok napja volt, míg hétfőn – a rendezvény utolsó napján – mangalicanapot tartottak, ahol a séfek bemutatták az érdeklődőknek, hogy mi mindent lehet készíteni mangalicahúsból.

A SINOSZ a rendezvény harmadik napján vett részt. Idén kilenc csapat nevezett. Több helyről érkeztek a kolbászgyúró csapatok: Hódmezővásárhelyről, Debrecenből és Gyuláról is.

Reggel 9 órakor volt a gyülekező a főbejáratnál. 10-11 óra körül, a köszöntő után lehetett nekikezdeni a hús fűszerezéséhez, feldarabolásához, darálásához és a kolbász készítéséhez. A versenyzőknek 1 óráig le kellett adni a zsűrinek egy 30 cm-es kolbászt, ami alapján eldönthették, hogy ki legyen a nyertes. Délután 4 óra körül kezdődött meg az eredményhirdetés. 5 különdíjat osztottak ki, ebből a Silence Friends csapatnak sikerült egyet elhozni. A dobogó második helyezettje pedig a Futó Bajnokok voltak.

A hangulat fergeteges volt, az egyedi, különleges kolbászreceptek mellett sokan készültek vicces öltözékkel. Kolbászkészítés közben többen táncra perdültek.

A fesztiválon esténként teltházas nagykoncertek voltak, többek között Rúzsa Magdi, a Neoton, a Magna Cum Laude és a Csík zenekar sztárjai léptek fel, amit a nagyothalló és siket résztvevők is élveztek.

Köszönjük a Békés Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálatnak az egész napos akadálymentesítést.

Jövőre ismét lesz kolbászfesztivál, melyre továbbra is szeretettel várunk minden régi és új résztvevőt! 🙂

Szabó Alexandra elnökségi tag