A SINOSZ Budapesti Nagyothallók Szervezete a Budakeszi Vadasparkba szervezett látogatást 2021. szeptember 11-én.

Gyönyörű szép időben mehettünk kirándulni ezen a szombaton. Amint megérkeztünk, máris elkezdődött az Állati jó bemutató, amelyen a felelős állattartásról volt szó. A bemutatott állatok között szerepeltek: süni, vadászgörény, csuklyás patkány, gabonasikló, nyuszi, csótány, gerle, teknős, mezei egér és postagalambok.

Igen hasznos tájékoztatást kaptunk az állatokról és a felelős állattartásról. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy biztosan készen állunk-e állatokat tartani a lakásunkban vagy a kertünkben.

Ezután megtekintettük az aranysakál-tréninget. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagyon tetszett, ahogy etette az aranysakált, majd a gondozó bemutatta, hogyan szoktak kommunikálni egymással: a gondozó elkezdett ugatni és vonyítani, az aranysakál arrébb ment, és ő is elkezdett vonyítással és ugatással válaszolni neki.

Körbesétáltuk az egész vadasparkot, kellemesen túráztunk az állatok között. A gyerekeknek volt lehetőség játszóterezni is. Láttunk erdei állatokat (mókus, holló, vörös róka, nyest, mosómedve) és vadállatokat (farkas, barnamedve) is. Volt lehetőség állatsimogatásra és állatokat etetni is: őzikéket, kecskéket, dámszarvasokat és muflonokat. Mindenki nagyon élvezte és jól érezték magukat a tagok.

Programunk a SINOSZ SzÉP keretében valósult meg. Köszönjük Radányi-Kiss Katalinnak és Fejes Mónikának a jelnyelvi tolmácsolásukat.