2016. április 26-án a városháza Förster Kálmán-termében átadták a Salgótarjáni Civil Kerekasztal által 2010-ben alapított “Civilek a Városért”- díjat. A díjat Horváth Tamás fotója alapján Birkás Babett képzőművész készítette vegyes technikával.
A rendezvényen a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola és Szakiskola diákjainak egy csoportja kedveskedett ünnepi műsorral a jelenlévőknek, majd Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte a civil szervezetek képviselőit, méltatva munkájuk fontosságát és közösségformáló hatását Salgótarján életében. A program az elismerés átadásával folytatódott, amelyben közreműködött Bódi Györgyné, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal vezetője és dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A Salgótarjáni Civil Kerekasztalhoz beérkezett javaslatok alapján
a “Civilek a Városért”-díjat
idén a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ)
Nógrád Megyei Szervezete kapta.
Mint a kitüntető cím indoklásában megfogalmazták:
A SINOSZ az országos szervezet részeként az egész megyében, így Salgótarjánban is eredményes érdekképviseleti munkát végez a siketek és nagyothallók körében. Tevékenységük folyamatos: szakmai és információs előadásokat, eszközbemutatókat, ingyenes jogsegélyszolgálatot szerveznek annak érdekében, hogy e fogyatékossággal élők a lehető legteljesebb életet élhessék. A szervezet megismerteti tagságával a lehetőségeket a helyi és országos munkaerőpiacon, valamint Salgótarján társadalmi és kulturális életében.
Nyitottság, együttműködőkészség jellemzi szervezeti életüket. Tanácsot adtak, együttműködtek pl. a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárral jelnyelvi tanfolyam megszervezésében, a könyvtár tereinek a siketeket és nagyothallókat segítő eszközpark fejlesztésében.
Salgótarján Megyei Jogú Város „Pár-Beszéd” Partnerségben Salgótarjánnal című pályázati programjában a SINOSZ munkatársaival együtt sikeresen partnerek voltak a pályázat programjainak megvalósításában.
Nyitottak, együttműködőek a Salgótarjáni Civil Kerekasztal „Civil Hónap”, valamint „Civil Kavalkád” c. hagyományos programjainak megvalósításában, ők maguk is színt visznek e szeptemberi programsorozatba saját rendezvényeikkel, sport- és szakmai programjaikkal. Ízelítőül:
- 2012-ben Nógrád megye híres írója, Mikszáth Kálmán szépirodalmi munkásságának jelnyelvi adaptációját tűzte ki célul, egyik novelláját, A bágyi csodát a nógrádi tagokból álló színtársulat elő is adta. Továbbá „A bágyi csoda” mellett a „Kis csizmák” jelnyelvi videója is elkészült, mely a Mikszáth Társaság honlapján megtekinthető.
- 2013-ban a „Civilek a csend világában” címmel országos rendezvényt tartott, és ennek keretében került megrendezésre „A víz éve” alkalmából a hallássérülteknek kiírt fotópályázat is, nagy sikerrel.
- 2014-ben a szervezet Kiválóság-díjat kapott a SINOSZ szervezetei között kimagasló színvonalon végzett tevékenységéért.
- 2015-ben Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve aktív részesei voltak a helyi esélyegyenlőségi programterv megírásában.
- A KONTAKT Jelnyelvi videó alapú Tolmácsszolgáltatás keretében közel 100 fő nógrádi hallássérült részesült ingyenes táblagép-használatban, ami a korszerű akadálymentesítés egyik alapköve.
- Minden évben jelen voltak az esélyegyenlőségi programokon, valamint az iskolákban jelnyelvi érzékenyítést tartottak. Szoros a kapcsolat a megye többi, fogyatékossággal élőket képviselő szervezetével, valamint az önkéntes munka fontosságára is törekszik felhívni a figyelmet.
Mindezek alapján a Salgótarjáni Civil Kerekasztal a beérkezett civil szervezeti javaslatok alapján egyhangúan támogatta a SINOSZ Nógrád Megyei Szervezetének a „Civilek a Városért”-díjjal való kitüntetését.
Az ünnepélyes díjátadót követően a Salgótarjáni Civil Kerekasztal megtartotta soros ülését, melyen az elmúlt évben végzett munkát értékelték a jelenlévők.
Szepessyné Judik Dorottya megyei elnök, Márton Márk megyei titkár