Tiszta égboltot kértünk május 10-én estére – amikor elindultunk a Csillagvizsgálóba, örömmel tapasztaltuk, hogy felhőtlen az ég Szeged felett.

Amíg nem volt elég sötét az ég tanulmányozásához, egy igen érdekes előadásra ültünk be a vizsgáló épületébe. Nagy Andrea rövid jelnyelvi bevezetővel lepte meg tagjainkat, amivel osztatlan sikert aratott. Azonban ő még most csak tanulja a jelnyelvet (A1/2 szintű hallgatóként), így a jelnyelvi akadálymentesítést természetesen a Csongrád Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat tolmácsa, Vörös Zsolt  biztosította. Kedves rajzokkal, ábrákkal, érdekes képekkel bemutatva ismerkedtünk a világűr, a bolygók, csillagok keletkezésével, átalakulásával, szerkezetével.

Amint kezdett sötétedni, feljebb merészkedtünk, Zsíros Szanna vette át a szót, bemutatta a Szegeden található 40 cm-es tükörátmérőjű teleszkópot, egy-egy érdekes kutatást is megemlített, felsorolva a Földön és az űrben található jelentősebb teleszkópokat.

Bár telihold időszakában járunk, még nem volt elég magasan az égbolton a Hold ahhoz, hogy meg tudjuk nézni. Sebaj, a Jupiter örömmel vette érdeklődésünket – négy holdját is meg tudtuk nézni. Ahogy egyre sötétebb lett, egyre élesebben láthattuk. Közben persze a kíváncsi tagok folyamatosan kérdezősködtek, sok mindent megértettünk, megtudtunk, amikről eddig semmilyen vagy csak igen kevés információnk volt. Maradtunk volna szívesen éjszakába nyúlóan, annyira jól éreztük magunkat, de sajnos a közlekedés határt szabott a nézelődésnek. Bízunk benne, hogy lesz alkalmunk az ismétlésre!

Nagyon szépen köszönjük a különleges élményt, a sok-sok érdekességet, a különleges látványt két segítőnknek, akik kis betekintést adtak nekünk a csillagászat világába – természetesen szintén nagyon szépen köszönjük a jelnyelvi tolmácsolást, ami által mindez mindannyiunk számára jól érthető volt!

Ide kattintva megnézhető a

FOTÓGALÉRIA.