2018. július 6-8-ig Egerbe kirándult a SINOSZ Kecskeméti Helyi Szervezete.
Szállásunk a Szent Hedvig Kollégiumban, a Dobó téren volt, közel az egri várhoz. A városban, az Érsekkertben éppen akkor zajlott a borfesztivál, amit szintén megnéztünk.
Július 6-án délután a város nevezetességeit idegenvezető társaságában néztük meg, és velünk volt az egri SINOSZ-titkár, Eszter, aki megmutatta a egri szervezetet is. A szervezésben szintén segített.
A város nevezetességei között volt a Dobó tér, a Bazilika, az Érseki Palota, a Líceum és a Varázstorony, a Főegyházmegyei Könyvtár – ami a Líceumban található – és persze az egri vár.
A könyvtárral kapcsolatban: a világon kevés ilyen könyvtár van, ahol eredeti, értékes és kutatható könyvritkaságokat őriznek. “Ma 160.000 kötetes gyűjteménnyel és 21. századi technikai felszereltséggel várják olvasóikat, az Eszterházy által alapított gyűjteményt pedig eredeti környezetben tekinthetik meg a látogatók.”
Másnap elmentünk Szilvásváradra is, ahol az erdei kisvasúttal felvonatoztunk a Fátyol-vízeséshez, lefele sétáltunk és gyönyörködtünk a tájban, délután pedig a demjéni Cascade Barlangfürdőben töltődtünk fel.
Vasárnap késő délelőtt indultunk haza.
Mozgalmas és érdekes programban volt részünk Egerben és környékén. Jövőre is megyünk kirándulni, máshova.
Szendi Magdaléna megyei titkár