A SINOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezeténél – a T.É.M.A. Projekt keretében – 2016. május 20-án “Egyenlő esélyek” címmel nagy sikerű interaktív előadást tartott Juhász Ferenc, a SINOSZ esélyegyenlőségi referense.

A program bevezető részében a résztvevők elmondták, hogy miért is járnak a Szövetségbe és ismertették a szervezettel kapcsolatos elvárásaikat.

Az előadás nagyon sok témakört érintett, amelyek az “Egyenlő esélyek”-re fókuszáltak. Egyrészt sok új információhoz, ismerethez jutottak a hallássérültek, másrészt az egyes témakörökkel kapcsolatos véleményüket, álláspontjukat is elmondhatták a  résztvevők.

A 2 órás interaktív előadáson – a teljesség igénye nélkül említve – szó volt a siket és nagyothalló személyek identifikációjáról, az önrendelkezésről, a segítségnyújtásról, a közösségerősítésről, a belső és külső érdekérvényesítésről, a kapcsolattartásról, a munkalehetőségekről, az érdekvédelmi szervezetekről, a feliratozásról, az érzékenyítésről, a jogsegélyszolgálatokról és az akadálymentesítésről stb.

Mind az előadó, mind a résztvevők részéről elhangzott, hogy a szervezeteinkben a sikeres jövő záloga az együttműködésben, az összefogásban és az esélyegyenlőség megteremtésében, valamint a  szolgáltatásaink fejlesztésében keresendő.

Az előadás és interaktív program improvizációs játékkal zárult, amely sok-sok tanulsággal szolgált a jövőre vonatkozóan.

A  programon 24 fő vett részt, akik megfogalmazták igényüket arra, hogy ennek a programnak legyen folytatása az elkövetkező évben is.

Magyar Balázs megyei titkár