A WASLI a jelnyelvi tolmácsokat tömörítő nemzetközi szervezet. Sok területen segítik a jelnyelvi tolmácsok munkáját világszerte: tapasztalatcsere, kapcsolattartás, lobbitevékenységek, kutatások, támogatás stb.

A négyévente megrendezésre kerülő konferenciájukra idén Párizsban került sor, 2019. július 17-19. között. Összesen 28 előadást szerveztek a 84 országból érkező több mint 500 résztvevőnek. Az előadások középpontjában a jelnyelvi tolmácsok, a tolmácsolás témái álltak mindig, ugyanakkor különböző megközelítésekben, más és más előadók, kutatók, tolmácsok, szakemberek prezentálásában.

A résztvevőként összegyűlt tolmács-szakma is nagyon sokszínű volt (régió, kor, nem, hallásállapot stb. tekintetében), mégis mindenkit összekötött a közös hivatás. Barátságos légkör, nyitottság, érdeklődés, kíváncsiság jellemzett mindenkit, így bőven volt lehetőség tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre.

A SINOSZ Országos Elnöksége idén Szövetségünk két, a központban dolgozó munkatársát delegálta a rendezvényre: Havalda Zsófia és Horváth Zsófia jelnyelvi tolmácsokat.
Az ő beszámolójukat olvashatjátok el az alábbiakban.

A konferencia fő témája, illetve rendezőelve egyfajta jelmondat volt:

„Tiszteld a múltat; becsüld a jelent; formáld a jövőt!”

Az előadások ezen elvek mentén rendeződtek. E mondat mögött állt az a tény is, hogy a WASLI eddigi elnöke elköszönt funkciójától, és új elnököt, elnökséget választottak egy közgyűlés keretében a tagok. Így egyfajta stafétaátadást is jeleznek a sorok.

Tiszteld a múltat!

A múltnak tisztelegve rögtön a nyitó ceremónia után egy beszélgetésre került sor két “öreg róka” között: Bill Moody sok évtizede dolgozó jelnyelvi tolmács (halló), Liisa Kauppinen pedig a WFD tiszteletbeli elnöke (siket). Megosztották emlékeiket, tapasztalataikat a kezdetekről: a WASLI alapításáról, a WFD-vel (Siketek Világszövetsége) való közös munkáról és mindenről, ami a jelnyelvhez kapcsolódott életük és közös munkájuk során. Régóta harcostársak. Részük volt a jelnyelvek elismertetésének lobbi-munkájában, tolmácsszolgálatok kialakításában – és abban, hogy egyáltalán legyenek tolmácsszolgálatok.

Liisa hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a nemzeti jelnyelveket, és lépéseket kell tenni ennek érdekében. Annak ellenére, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak, az internet adta lehetőségeknek köszönhetően terjed a nemzetközi és az amerikai jelnyelv, a nemzeti jelnyelveknek helyük és értékük van a hallássérült személyek életében.

Arra is utaltak, hogy a régi küzdelmekhez képest sok helyen mára már jó helyzete, státusza van a jelnyelveknek. A hallássérült embereknek egyre több országban törvénybe foglalt joguk van használni a nyelvként elismert jelnyelvet, egyre többet érnek el a siket személyek és a tolmácsok közösen! Szimbolikus is volt ezért a kettejük jelenléte a színpadon.

Liisahoz hasonló szellemben tartott igencsak elgondolkodtató előadást egy svéd jelnyelvi tolmács is, aki saját sok évtizedes tapasztalatait megosztva ismertette a nemzeti jelnyelvek és nemzetközi jelek, így az e nyelveken dolgozó jelnyelvi tolmácsok helyzetének alakulását a nemzetközi találkozókon. Aggódva vetette fel, hova vezet a nemzetközi jelek előretörése, háttérbe szorítva a nemzeti jelnyelveket, valamint hogy ez milyen hatással lesz a siket közösség életére, információkhoz való hozzáférésére, továbbá a nemzeti jelnyelvi tolmácsok státuszára.

Becsüld a jelent!

Sok előadást hallgattunk meg, melyek egy-egy kutatásra épültek vagy pillanatképet mutattak valamelyik ország, régió helyzetéről. Összességében nagyon színes a kép.
Megismerhettünk például aktuális kutatásokat az egészségügyi vagy akár a munkahelyi tolmácsolás témakörében is.

Bemutattak olyan projekteket, amelyeknek célja az egészségügyi tolmácsolás javítása, az egészségügyben tanulók és a jelnyelvi tolmácshallgatók összehozása a képzésben, amelynek eredményeképp a jelnyelvhasználó ügyfelek minőségibb ellátást kaphatnak.

Emellett a munkahelyi környezetben történő tolmácsolással foglalkozó kutatásokba is betekinthettünk, dilemmákon gondolkodhattunk. Egy előadásban azt vetették fel, hogy mi van abban a (nagyon is tipikus) esetben, amikor egy adott területen a siket személy járatos, de a jelnyelvi tolmács nem, és hogy ez vajon kinek a felelőssége, mi lehet a megoldás. Egy másik előadásban pedig arra világítottak rá, hogy ha a tolmács rendszeresen jár egy helyre tolmácsolni, az előnyös, mert ismeri a környezetet, a témát, van háttérismerete. Ugyanakkor hátrány lehet, hogy a tolmácsszerep-határt nehezebb meghúznia egy idő után.

Más országokból jött előadók azt mutatták be, hol tartanak jelenleg a tolmácsok oktatása, munkakörülményei és a siket közösséggel való együttműködés terén.

Vannak országok, amelyek komolyan élen járnak sok tekintetben. Jó volt látni, ahogy halló és siket tolmácsok vagy kutatók közösen mutatták be kutatásaik témáját és eredményeit. Az összefogás, az együttműködés és az, hogy ilyen messzire tudnak jutni, lenyűgöző volt.

Ugyanakkor – beszélgetve egy-egy „fejlettnek” mondható ország tolmácsaival – kiderült, hogy mindennapi szinten nekik is megvannak a problémáik, a hasonló dilemmáik, amelyekkel mi itt, Magyarországon is szembesülhetünk. A finanszírozástól kezdve a szakma elismertetésén át a képzés-szervezés nehézségéig. De a tolmácsok eltérő képességei, és a tolmácsolási helyzetekben elvárt más és más kompetenciák is kihívást jelentenek szinte mindenhol.

Vannak országok, ahol láttuk a magyar jelnyelvi tolmács szakma múltját felvillanni. Ugyanazokon a fázisokon mennek át, amiken a magyar tolmácsok átmentek. Talán hiába a többi ország pozitív példája, eredményei, minden szakmának át kell mennie bizonyos szakaszokon. Ezért nagyon fontos a tapasztalatcsere.

Több előadás is az országok közti jelenlegi együttműködési formákról szólt. Így megismerhettünk pl. mentorprogramot, amelynek célja a fejlődő országok segítése (pl. Malawi és Washington D.C. között). Hallhattunk továbbá előadást olyan országok közti  nemzetközi partnerkapcsolatról, csereprogramról is, amelynek eredményeképpen a tolmácsképzésben részt vevő tanulók kommunikatív készségei, nyelvi megoldásai, talpraesettsége is növekszik, miközben megismerhetik, hogy más országban is hasonló kihívások, nehézségek vannak (pl. Skócia és USA).

Formáld a jövőt!

Jó volt látni, hogy milyen sok területen, milyen sok megvilágításban kutatják már a jelnyelvet. Új szakmák fordulnak felé, újabb módszerek és vizsgálatok állnak rendelkezésre. Ezek a jövőbe vezethetnek, irányokat mutathatnak.

Stone és társai előadásukban hangsúlyozták a jelnyelvi tolmácsolás multidiszciplináris jellegét, azt, hogy mennyi társtudománnyal függ szorosan össze, amelyeket meg kell ismerni (pl. szociálpedagógia, kognitív tudományok, antropológia stb.). Ez az út, a közös gondolkodás vezethet el a magasabb szintű tolmácsoláskutatáshoz, tolmácsképzéshez.

Négy évvel ezelőtt a WASLI konferenciáján még számos előadás szólt a sikettolmácsokról, akkor még sokkal inkább újdonságnak számítottak. Látszik az azóta eltelt idő, idén már csupán két előadás szólt róluk, és azok sem a szükségességüket, létjogosultságukat próbálták igazolni, hanem már a munkájukat elemezték kutatások alapján. Megismerve a sikettolmácsok munkáját, megoldásait, fordítási folyamatát, a halló jelnyelvi tolmácsok is sokat tanulhatnak a jövőben.

Az egyik előadás a bírósági tolmácsolásokon végzett munkájukról, intralingvális (egy nyelven belüli) fordítási technikáikról szólt, azaz arról, hogyan alakítják át a halló tolmácstól érkező jelnyelvi inputot úgy, hogy a siket ügyfél számára jobban befogadható legyen. A másik előadás pedig egy írott szöveg jelnyelvre történő átültetéséről szólt. E folyamat során számos szempont fontos, és a fordítóknak megfelelő képességgel kell rendelkezniük ilyen jellegű munkához. Nálunk is szükség lenne egy átfogó kutatásra, amely meghatározza a jelnyelvi fordítás feltételeit, folyamatait. Ezeket az oktatásba lehetne beépíteni, illetve a sikettolmácsok képzésébe.

Több előadás foglalkozott a tolmácsok együttműködésével, csapatmunkájával. Kiemelve közülük egy érdekeset: egy brazil kutató a halló tolmácsok együttműködését vizsgálta hangra fordítási helyzetekben. Fókuszát a tolmácskabinban dolgozó tolmácsokra helyezte, ami ritkaságnak számít a szakmában. A siket személy előadóként a színpadon nagyobb közönség előtt tart előadást, a terem végében kamerán keresztül követik őket a tolmácsok. Így a fordításban együtt tudnak működni, könnyebben segítik egymás munkáját. Izgalmasnak tűnt, és talán a távoli jövőben Magyarországon is kipróbálhatjuk ezt a formáját a hangra fordításnak. Ehhez persze szükséges, hogy a siket személyek nagyobb teret kapjanak előadásokon, konferenciákon előadóként.

Egyre több előadásban jelent meg a technika, technológia, az internet felhasználása – akár a hallássérültek helyzetéről, oktatásáról, akár a tolmácsolásról, akár a tolmácsok képzéséről van szó.

Láthattunk példát a kolumbiai VRS-VRI szolgáltatásban az e-learning bevezetésére. 35 tolmács az ország különböző pontjain él és dolgozik. A folyamatos visszajelzéssel támogatott oktatáshoz, fejlesztéshez felhasználják a különböző platformokat, melyek segítik az online tanulást. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a tolmácsok számítógépes ismeretekkel, felhasználói képességekkel rendelkezzenek. Az előadó hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a személyes találkozást, tapasztalatcserét nem válthatja ki teljes egészében az online távoktatás.

A záró előadáson a WASLI új, megválasztott elnöke, Christopher Stone moderált beszélgetést két nemzetközi jelnyelvi tolmács között: Christopher Tester (fiatal siket jelnyelvi tolmács) és Bill Moody (idősebb, tapasztalt halló jelnyelvi tolmács). A nemzetközi (IS) tolmácsokról beszéltek, arról, hogy miért fontos a helyük a szakmában, hogyan működnek együtt halló és siket személyek a tolmácsolás folyamatában, hogyan lehet bekerülni IS-tolmácsnak, milyen feltételekkel stb.

Csodálattal néztük, ahogy a nemzetközi tolmácsok végig dolgozták a teljes konferenciát, különböző formációkban együttműködve, magas szinten angol hangzó nyelv, nemzetközi jelnyelv használatával. Valóban lenyűgöző!

De fontos, hogy előttünk legyenek Liisa szavai is: őrizzük meg a nemzeti jelnyelveket is, mert fontos helyük, értékük van az életünkben! Ehhez pedig – ahogy azt több előadó is hangsúlyozta – szoros együttműködés, hosszú út, közös munka kell a hallássérült közösség, a jelnyelvhasználók és a jelnyelvi tolmácsok között.

 

Ezzel a gondolattal, továbbá számos inspiráló, elgondolkodtató felvetéssel és persze új tudással tértünk haza a konferenciáról.
Köszönjük a SINOSZ-nak a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nemzetközi szakmai rendezvényen.