2021. augusztus 25-én az ELTE Füvészkertbe látogattunk a Budapesti Siketek Szervezete tagjaival.

Háromnegyed 3-kor találkoztunk a tagokkal a Füvészkert kapujánál; több siket, jelnyelvhasználó sorstársunk jött el a Budapesti Nagyothallók Szervezetétől is. Integrált csapatot alkottunk, nagyon jó volt. A hivatalos tolmács nem tudott eljönni, így egy jelnyelvi tolmács hallgató jött el Pintér Zsófia személyében, nagyon ügyes volt. A jelnyelvi tolmáccsal együtt 27-en voltunk összesen.

Egy idősebb asszony szakvezetést tartott a csoportunknak, aki nagyon sok mindent elmesélt: sok hasznos tudnivalót és érdekességet a kerttel kapcsolatban, ezért nem 1 órás volt a séta, hanem 2 órás, de sajnos még az sem volt elég, mert nem tudtuk az egész kertet bejárni, az idő sürgetett. Délután 5-kor volt a zárás, így kénytelenek voltunk megszakítani a sétálást és haza kellett mennünk.

Néhány érdekesség: a Kertben van egy kastély, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endre bújkált a 2. világháború idején a németek elől, ezért a kastély falán emléktáblát helyeztek el. A Viktória-ház medencéjében a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobrát is láttuk.

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítottuk meg.

FÜVÉSZKERTI SÉTA KÉPGALÉRIA ITT