Makói, október végi nosztalgikus délutánunkon megidéztük a régi idők szellemét, az elmúlt klubévek hangulatát, a vidám történeteket, a régi kirándulások emlékét, köszöntöttük kitartó támogatóinkat.
H. Kovács Imréné, Piroska néni szeretettel mesélt sokéves elnökségének idejéről, feladatairól, kötelességeiről. Elmondta, sok tagnak segítettek, rengeteg kikapcsolódást nyújtó programot szerveztek. Nagy élet volt régen a SINOSZ makói klubjában, rengeteget kirándultak, jó hangulatú társaság jött össze mindig, sok beszélgetés, móka színesítette a közösség életét. Előfordult olyan is, hogy a lelkes játékot az ablaküveg bánta.
Sajnos nem kerültek elő régi fényképek az emlékekkel együtt, de a színes, lelkes beszámolók, amelyeket idősebb tagjaink meséltek, megjelentek lelki szemeink előtt. Kádár Bálintné megyei titkárként tevékenykedett, szinte gondolkodás nélkül sorolta az elnököket, ügyintézőket, milyen események voltak, a jó együttműködés, összetartás nem csak megyén belül fogta össze a közösséget. Köszönjük szépen a kedves ajándékot, melyet helyi szervezetünk nevében Szalayné Komlósi Gizella vett át Marikától.
A nap zárásaként Bíró Ferencné jelnyelvi oktató kezdeményezésére játszottunk a szavakkal – szóláncot fűztünk. Igazán remek hangulat kerekedett egy szempillantás alatt.
Igyekszünk hasznosítani a jó ötleteket, bízunk benne, hogy lelkes követőkre találunk tagjaink sorában.
Köszönjük szépen a kellemes, emlékezős délutánt minden résztvevőnek – megköszönjük a gyönyörű csokrokat Greveletye Renáta elnökségi tagnak, a jelnyelvi akadálymentesítést Vörös Zsoltnak!