Ez év márciusában szomorú szívvel kísértük utolsó útjára Vasák Ivánt a Farkasréti temetőben.
Ő már nem lehet köztünk, azonban szellemiségét, munkásságát és a hazánkban élő jelnyelvhasználó emberek közösségéért tett erőfeszítéseit örök hálával emlegetjük.

Emlékét szeretnénk megőrizni, ezért megálmodtunk egy Vasák Iván-emlékhelyet a SINOSZ Benczúr utcai székházának ősfás, gyönyörű kertjébe, amelyet egy fiatal nagyothalló szobrász, Gyurcsovics Mihály alkotott meg.

Az emlékhely avatására a Magyar Jelnyelv Napja alkalmából,
2020. november 7-én (szombaton) 11 órakor kerül sor,

amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Helyszín: SINOSZ-kert

Vasák Iván előtt tisztelegve és az emlékek visszaidézését segítve létrehoztunk egy internetes emlékoldalt is, amely az emlékmű tábláján elhelyezett QR-kód beolvasásával is elérhető lesz ettől a naptól.

Az emlékműavatáson beszédet mond dr. Kósa Ádám, a SINOSZ elnöke. A Voila Jelnyelvi Társulat és a Jeles Színtársulat rövid műsort ad a közös megemlékezésen.