2019. október 3-án a Kaposvári Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény érzékenyítő napot tartott Kaposváron, a Vigasságok terén.

A város összes civil szervezetét meghívták, hogy lehetőségük legyen bemutatkozni az érdeklődőknek, illetve az iskolából érkező gyerekek megismerkedhettek a szervezetekkel. Kipróbálhatták a játékokat és feltehették a kérdéseiket.

A SINOSZ Somogy Megyei Szervezete a Jelnyelvi Tolmácsszolgálattal közösen vett részt a programon. A gyerekek érdeklődtek a jelnyelvi játékok iránt, amiket Arató Miklós tiszteletbeli tag vezetett le. Volt párkereső játék, illetve a daktil ABC segítségével lebetűzhették a nevüket. A legügyesebbek ajándékot kaptak, aminek nagyon örültek. Nagyon sok kérdést tettek fel a hallássérüléssel kapcsolatban is. Voltak gyerekek, akik azt kérdezték, hogy a siketséget el lehet-e kapni, vagy azt, hogyan kommunikálnak, akik nem hallanak. A kérdéseikre választ kapva indultak tovább.

A programon több zenei együttes is részt vett, akik a gyerekeknek készültek műsorokkal, illetve több iskola énekkara is közreműködött. A késő délutáni órákban pedig komolyabb zenekarok is felléptek. A gyerekek és a felnőttek is élvezték a programokat, hiszen mindenki talált kedvérevalót. A nagyszínpadi programokat jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesítve konferálták föl.

Szeretnék köszönetet mondani Arató Miklósnak és Debreceni Ágnesnek, hogy részt vettek a rendezvényen és képviselték a SINOSZ Somogy Megyei Szervezetét mint hallássérült tagok.

Csire Mónika megyei titkár