2018. március 26-án és 27-én 7 egészségügyi osztálynak tartottam érzékenyítő órákat Kernné Fitor Margit jelnyelvi tolmács segítségével a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumában.

Mivel arra kértek, hogy az egészségügyi képzésben részt vevő osztályoknak tartsam az órákat, ezért úgy készültünk, hogy inkább egészségügyi szempontból készítettünk PowerPoint bemutatót a hallássérültek világáról. Arról, hogy várhatóan majd mivel, milyen esetekkel találkozhatnak a leendő munkájukban. Bemutattuk a különböző fokú hallássérülések jellegzetességeit, egyéb tudnivalókat a hallássérülésről, hogy a tanulóknak legyen valami fogalmuk róla. Elmondtam, hogy mire figyeljenek, ha siket vagy nagyothalló személlyel találkoznak, és megtörtént eseteket is meséltünk.

Erre figyeljenek:

  • megfelelő artikuláció
  • megfelelő fény, nem háttal az ablaknak!
  • szemkontaktus, felénk fordulva beszéljenek
  • jelnyelvi tolmács
  • szükség van még türelemre és elfogadásra

A diákok figyelmesen hallgattak minket, ha kérdésük volt bármivel kapcsolatban, azt feltehették, én meg válaszoltam rá. Volt egy-két érdekes kérdésük, amin én is meglepődtem:

  • Nem fárad el a kezed?
  • Hogyan intézem el ezt vagy azt, ha nincs jelnyelvi tolmács?
  • A lányok lányos kérdéseket is feltettek 🙂
  • Tudok-e írni, olvasni? /ekkor a siketek oktatásáról is beszéltünk pár szót: integrált-szegregált oktatás előnyei és hátrányai/
  • A szüleimmel hogyan kommunikálok?
  • A szüleim tudnak-e jelelni?
  • Van-e a családomban más hallássérült személy? /akár siket, akár nagyothalló/

A fentieken kívül volt még jó pár kérdés, de ezek voltak a leggyakrabban előfordulóak.

Összességében szerintem jól sikerültek az órák; megbeszéltük, ha lesz lehetőség, akkor még találkozunk velük, mivel érdekesnek találták a témát. 🙂

Zsilinszki Orsolya animátor