Érzékenyítő órákat tartottunk Gyulán

Éppen egy év telt el azóta, hogy a Halló(k), itt vagyunk! színjátszó csoport Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban járt. Akkor is érzékenyítő órákat tartottunk a csoporttal. Ezeknek az alkalmaknak híre ment az iskolákban és igény merült fel további órák megtartására. Így 2018 márciusában visszatért a kis csoport.

Két 8. osztály és két középiskolás osztály érkezett a könyvtárba, hogy bepillantson a hallássérült emberek mindennapi életébe.

Egy-egy élethelyzet rövid bemutatása adta meg az alaptémát, amiről elkezdtünk beszélgetni az osztályokkal. Mindegyik órát az „Iskolában” jelenettel indítottuk. Ennek mentén tisztáztuk az integrált és szegregált oktatási formák jelentését. A hallássérültek szegregált oktatásáról a csoport tagjai osztották meg tapasztalataikat, éppúgy, ahogy az integrált oktatásról is. Szó volt arról is, hogyan segít a jelnyelvi tolmács az integrált oktatásban egy jelnyelvhasználó vagy egy jelnyelvet nem használó személy esetében. Az iskolai jelenet lehetőséget adott arra, hogy felhívjuk a halló tanulók figyelmét, mennyire fontos, hogy hallássérült társaik számára átadják az információkat és kitértünk ennek lehetséges módjaira is. A bilingvális oktatás fogalmát is tisztáztuk, és elmondtuk, hogy a kétnyelvűség ebben az esetében a jelnyelvet és a hangzó nyelvet jelenti.

Az „Anya-lánya” helyzet után megkérdeztük az osztályokat, hogy szerintük a halló szülők vajon megtanulnak-e jeleni a siket gyermekükért. Az osztályok mindig arra szavaztak, hogy igen. Ezt követte a valóság, hogy Magyarországon csekély azon szülők száma, akik ezt megteszik, annak ellenére, hogy a SINOSZ támogatja a jelnyelvtanulást az érintett szülők részére. Fel is vetődött a kérdés, hogyan értik meg egymást a családon belül, ha a szülők nem tanulnak meg jelelni. Kozma Zoltán elmondta, hogy szájról olvasással, néha pedig írásban, de ezeket a módokat nem tartja a legjobb megoldásnak.

A „Buszon” című nagyon kis röpke jelenet mentén azt tudtuk bemutatni, hogy a hallássérülés láthatatlan fogyatékosság. Ezért vicces, de akár kellemetlen helyzetbe is kerülhet hallók között egy hallássérült. Volt szó a jegyvásárlásokról is, megkérdeztük a diákokat, hogy mit gondolnak, egy siket ember hogyan vesz busz- vagy vonatjegyet.

Az „Utcán átsegítés” jelenet mentén a segítés helyes módját is megbeszéltük a tanulókkal.

Majdnem minden csoportnál felvetődött, hogy a hallássérültek hogyan ismerkednek, szórakoznak. Kivel barátkoznak, hallókkal vagy hallássérültekkel? Balogh Melinda és Kozma Zoltán osztotta meg tapasztalatait erről a témáról. Érdekes volt, mikor a jelnyelv egységességéről volt szó, erről eltérőek voltak a tippek. Zoli itt is megadta a helyes információt. Arra is kitértünk több esetben is, hogy kitől és hogyan tanulnak meg jelelni a siket vagy súlyosan nagyothalló személyek. A válasz meglepetést okozott, mert általában azt gondolták a diákok, hogy tanároktól vagy szülőktől tanulnak meg jelelni.

A legérdekesebb kérdést az egészségügybe készülő osztály egyik tanulója tette fel:

“- Mikor tudatosult benned, hogy hallássérült vagy?”

Megdöbbentő volt hallani a válaszokat, milyen sok év különbség mutatkozik aközött, hogy mióta hallássérült valaki és hogy ez a tény őbenne mikor vált tudatossá.

A tanulók minden óra után kérdőívet töltöttek ki, összesen 67 fő, melynek eredményei az esélyórák létjogosultságát igazolják.

Köszönjük a lehetőséget, hogy hallássérült tagjaink megmutathatták, milyenek az ő mindennapjaik, és az osztályok érdeklődését szintén.

Bognár Gyöngyi megyei titkár

2018-04-10T10:52:50+00:00