Farsangi élmények Gyuláról

Egy szép szombati napon műszaki eszközökkel berendezkedve, farsangi dekorációval vártuk Gyulán a Békés megyei tagokat, nagy szeretettel!

Fél óra elteltével több mint a tagok fele jelen volt, és izgatottan várták, mi fog következni, mi lesz, ki lesz a meglepetésvendég. Volt olyan tagunk is, aki rég nem látott minket és eljött pár órára, aminek nagyon örültünk, sőt volt egy kolozsvári fiatal nő is, aki szintén jelmezbe öltözött. Ja, igen a jelmezek… volt egy japán nő, fánknő, Batman-nő, boszorkány, Piroska, és a kisgyerekeknél pomponlány, Minnie egér, fánk kislány, batman kisfiú és nindzsa. Kell ennél több?

Eltelt két óra, megérkezett a várva várt vendégünk, aki nem más volt, mint Liszi Melinda. Ki is ő, mivel foglalkozik? Színművésznő, a  Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja. Több karakterszerepben, főszerepben láthatta a közönség. Vígjátékban, drámában egyformán otthonosan mozog. Különleges, borzongatóan szép hangját már több zenés darabban megcsodálhatta a publikum. Az idei évadban már tapsolhattunk Liszi Melindának a Macskajáték, a Tangó, a Diótörő és az Egérkirály című előadásokban nyújtott alakításáért, melyben Vörös Zsolt jelnyelvi tolmáccsal élvezhették a nézők a csodálatos előadását.  Még egyszer köszönjük!

De nekünk mit mutatott? Huuuú, valami fantasztikusat… nemcsak a hangja csodálatos, hanem a mozgása, ahogy előadta a jeleneteket, egyszerűen csodálatos volt! Előadta A vörös malom című musicalből Míma dalát, aki megmutatja, hogy tud szeretni:

“Úgy szeretlek, mint egy istent
meghalok teérted én.
Csókold sebesre a szomjas számat,
ne kímélj!
Végzetem vagy, úgy imádlak,
Párod vagyok s rabszolgád.
Vágyom rád, e tűzben égek, csókolj hát!”

….és megmutatja, hogy tud gyűlölni:

“Gyűlöllek, hitvány féreg, gyűlöllek, te rút.
Gyűlöllek, tönkreteszlek, pusztulj tőlem,
gyűlöllek, minden egyes porcikám utál!
Nincs nálad undorítóbb ellenségem,
Pusztulj! Gyerünk, pusztulj! Gyerünk, pusztulj!”

ESZMÉLETLEN! Aki nem volt ott, bánhatja! Hisz nem tudod elképzelni azt a színjátékot! Azután jött egy kis mutatvány, a szeretet és gyűlölet váltakozása:

“Úgy szeretlek, mint egy istent.
Gyűlöllek, hitvány féreg, gyűlöllek, te rút.
Végzetem vagy, úgy imádlak,
Pusztulj! Gyerünk, pusztulj! Gyerünk, pusztulj!”

Ezt követte a közömbössé válás, aztán előadta, hogy tud hazudni, majd az ellenkezőjét is. Következett egy pár példa, pl. ékszerről, házasságról, nevetésről, sírásról, majd táncról, ahogy Míma viselkedett.

Láthattunk még részletet a Diótörőből s végül a Hyppolit, a lakájból:

„Pá, kis aranyom,

Pá, nem zavarom,
Pá, csak elhagyom, pá!”

A tagoknak annyira tetszett, hogy ráadást kértek, aminek szívesen eleget is tett a színésznő, és ezalatt egy régi emlékét osztotta meg velünk.

Szerintem még találkozni fogunk, kedves Liszi Melinda! Köszönjük még egyszer a csodálatos előadását!

A fánkok ott várakoztak türelmesen az asztalon. A Gyulai Helyi Szervezet elnöke, Balogh Melinda Andrea felkért három jelenlévőt zsűrinek, akik értékelték a fánkokat, hogy átadhassák a nyerteseknek az oklevelet a kis ajándékokkal együtt.

De előtte a gyönyörű pompon-kislányunk, Traszer Nikolett egy kis pomponos táncot mutatott be nekünk, aminek nagy sikerre volt.

Következett a fánkverseny eredményhirdetése.

  1. Nagy Annamária
  2. Traszerné Vass Erika
  3. Rölle Tímea

Gratulálunk a nyerteseknek!

Folytatódott a beszélgetés jobbra-balra, mindenki mindenkivel, volt zene kis tánccal, főleg a gyerekek körében, majd lila hagymás zsíros kenyérrel búcsúztunk az idei farsangtól.

Találkozunk két év múlva Gyulán, mert jövőre Békéscsabán farsangolunk.

Mészáros Eszter, a Gyulai Helyi Szervezet ügyintézője

2018-03-10T11:41:25+00:00
A SINOSZ TAGSZERVEZETEINEK ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE
A megyei és helyi szervezetek ügyfélfogadási idejét, "nyitva tartását" a gombra kattintva tudjátok megnézni:
Ügyfélfogadási idő
close-image

SINOSZ 2019. évi

tagdíjbefizetési tudnivalók
Lásd itt
10 éve nem változott a SINOSZ-tagdíj!
close-link
2019. évi tagdíjak