Az „Utazzunk együtt” programsorozat 4. foglalkozására került sor május 5-én Békéscsabán.

A kis csoport tagjai már visszajárók, így most már nem kellett bemutatkozással kezdeni, hanem lehetett építkezni az előző alkalmak tapasztalataira. Első feladatként mindenkinek kellett választania egy színes kendőt. Ez a választás szimbolikus volt, és mindenki elmondta, hogy miért választotta a kendőt, annak mintái mit jelentenek számára. Ezekből az érzelmekből haladt a csoport tovább Mahler Hajnalka irányításával.

A pszichodráma módszereivel jelenítettek meg egy-egy élethelyzetet. Az első jelenetben egy lakóközösségben élő személy segítőkészségéből származó konfliktushelyzetet mutattak be. Mindenki kért valami segítséget az adott tagtól és neki az volt a feladata, hogy tudjon nemet mondani.

A második jelenet egy munkahelyi krízist dolgozott fel. Témája az volt, hogy az adott munkakör nehézségeit nem tudja kezelni és kilátástalannak látja helyzetét. A mindennapi erőfeszítéseket hiábavalónak éli meg és nem látja munkájának eredményét.

A jelenetek nagy hatással voltak a résztvevőkre, mély együttérzéssel élték át az adott jeleneteket.

Fekete István helyi elnök