Végső búcsú – tájékoztatás a temetésről

Annamária hamvait a Dunába temetik, a szertartás 2019. március 3-án, vasárnap, 11 órától lesz.

A búcsúztatás egy hajó fedélzetén, szűk családi körben fog történni, ezért aki szeretne részt venni az eseményen, a partról kísérheti figyelemmel a temetést.

A hajó a Margitszigettel szemközti, Dráva utcai hajókikötőből indul 11:20-kor, és a folyam pesti oldalán lassan úszik a temetés helyszínére, a Népsziget déli csücskéhez, ahol az urnát a vízbe bocsátják. (A Moszkva sétányon végig lehet sétálni a parton a Duna Arénáig >térkép.)

A gyászolók a vízbe dobott, díszítés nélküli 1-1 szál virággal vehetnek végső búcsút.

 

Tiszai Annamáriától búcsúzunk…

Éveken át, hihetetlen lelkierővel küzdött, de sajnos nem tudta legyőzni a betegséget… 2018. december 27-én, életének 65. évében örökre elaludt.

Annamária – vagy ahogy sokan ismertük, Anima – évekig volt a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének titkára, egyben a szegedi szervezet kulturális életének felpezsdítője. Nemcsak megszervezte, hanem aktív tagja és vezetője is volt a szegedi színjátszó csoportnak a 2000-es években, de egyénileg is sokszor, még betegsége idején is szerepelt versek előadójaként.

A privát életben is művelődésszervezői tevékenységet végzett: utolsó munkaköreként a Kelen Civil Közösségek Házának szakmai referenseként, programszervezőként dolgozott.

A fővárosba költözvén a Budapesti Nagyothallók Szervezetének tagja lett, ahol később megyei küldötti funkciót vállalt, és amíg tehette, aktívan részt vett a programokban, igazi közösségi ember volt.

Nem felejtünk el, nyugodj békében, Anima!

2017. évi Vers a víz fölött pályázatunkra beküldött versével búcsúzunk:
Agapé
Mi mindig humorba öltöztettük sebezhetőségünket,
Nevetéssel óvtuk kiszolgáltatott testünket.
Lepleztük, hogy az idegeinket a bőrünkön kívül hordjuk,
mert szégyenlettük Picasso modellségünket,
s hittük gnómnak a normálist, mi bennünk van valahol.
Utáltuk a középszert, s utáltuk, utáljuk magunkat is,
mert rajta kapjuk magunkat, amikor középszerűek vagyunk,
s ha nem tudunk jobbak lenni annál, akkor leszünk mindenkinél
Rosszabbak.
A kurva életbe, legalább valamiben a legjobbak legyünk!
Mi mindig nagyfiúk, nagylányok akartunk lenni,
boldogan játszottunk papás-mamást, hogy aztán beijedjünk,
mikor a valóságban, valahogy mégiscsak felnőttünk.
Eszementen őriztük magunkban a gyermeket,
meg is ideológizáltuk, mint sajátos szellemi frissesség,
értelem, kreativitás jele az az idétlenség, mit művelünk.
Közben eltelt nehány év, szüle hagyottan, árván,
valóban felnőttünk és őszre rémültük magunkat magunktól,
hogy felhőtlenül-felelőtlenül mennyi mindent tsináltunk
csakis olyan “dolgokat”, melyekért talán életünk végéig
felelősséggel tartozunk.
Ez így van!
És mégis egy szavamat se hidd!
Mert míg élsz, csakis, de csakis a saját magad boldogságfelelőse vagy!
Mert csakis a saját életedért, létedért, szeretetedért felelhetsz!
Mert míg élsz, addig bármikor, mindent, akárhol és akárkivel újrakezdhetsz,
de ha határozol, hogy ezt akarom,
akkor ne holnap kezdd, hanem még MOST!
Felejtsd el, hogy a gyermekeidért, testvéredért,
akárkiért.. felelős vagy! Nem igaz!
Én sem vagyok felelős érettük!
Addig voltunk felelősek míg kicsinyek, magatehetetlenek voltak.

2017-es írásából és a bemutatott, sorstársaival közösen szervezett programból is sugárzik az a derű és a közösségért való, önzetlen tenni akarás vágya, ami annyira jellemezte őt:

Őszköszöntő bográcsozást tartottak a Budapesti Nagyothallók Szervezetében… avagy hami Anima-mi-módra

Annamária búcsúztatásáról később adunk hírt.