Idén sem maradhatott el a gyermeknap a SINOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezeténél. A gyermeknapot 2017. június 3-án tartottuk meg Sátoraljaújhelyen, a Zempléni Kalandparkban.
Miskolcról vonattal indultunk Sátoraljaújhelyre, ahol a vasútállomáson Fodor Ferenc helyi elnök és a kisvasút várt ránk, ami egészen a kalandpark bejáratáig vitt bennünket. A kalandparknál dr. Szunyogh Szabolcs megyei elnök várta a kalandozni vágyókat, ahol a gyerekek megkapták a jegyeket, amit a Kalandparkban használhattak fel. A kalandpark középső állomásán volt a találkozó, ahova libegővel mentünk fel, miközben megcsodálhattuk a gyönyörű kilátást.
Ebédre mindenki nagyon finom babgulyást kapott.
Kicsik és nagyok is nagyon jól érezték magukat, jókedvben telt el az egész nap. A gyermekek a legvégén lerajzolhatták, hogy kinek melyik élmény volt a kedvence. Volt, aki a bobpályát, de akadt olyan is, aki a libegőt részesítette előnyben. Ez a nap, azt hiszem, mindenkinek maradandó élmény volt!
A szervezésért és a csodálatos napért nagyon szépen köszönök minden segítséget Fodor Ferenc zempléni helyi elnöknek, Lőrinczné Gyöngyösi Ildikónak és dr. Szunyogh Szabolcs megyei elnöknek.
Bogár Georgina megyei titkár