A SINOSZ Fejér Megyei Szervezetében 2021. november 19-én, a SzÉP keretében előadást tartott Örvényesi Rita coach: Virág a sivatagban, stresszkezelés és rugalmas állóképesség címmel.

Érdekes és tanulságos előadás volt, hiszen a lassan 2 éve tartó járványhelyzet miatt nagyon sok ember szorong, kellemetlenül érzi magát, és – sajnos – ezt nem is mindenki tudja megfelelően kezelni. Ezen a programon hasznos módszereket tanultunk a stressz kezelésére.

Betekintést kaptunk a stresszhelyzet esetén a szervezetünkben zajló folyamatokba, megtudtuk, hogyan ismerjük fel ezeket és hogyan kezeljük a felmerülő nehéz helyzeteket.

Az előadó beszélt a nézőpont- és szemléletváltás fontosságáról is, ezt pár vicces és szórakoztató ábrán be is mutatta.

Kaptunk feladatokat is, amelyek közül ott helyben is megoldottunk párat, hogy lássuk, ez hogy működik a gyakorlatban, és kinyomtatva is megkapták az előadás résztvevői a feladatokat, hogy otthon is tudják hasznosítani az itt felismert és megbeszélt technikákat.

Az előadás végén a felmerülő kérdéseket az előadóval közösen megbeszéltük.

Mivel aznap volt a nemzetközi férfinap, így arról is megemlékeztünk.

Színvonalas program volt, nagyon köszönjük Örvényesi Ritának, hogy elvállalta a felkérést.