2016. június 4-én, szombaton délután 1 órától a T.É.M.A. Projekt keretében megtartottuk a Pest megyei „KALANDOZZ VELÜNK VÁCOTT!”, „Keresd a Sanyit!” vetélkedőt.
Közösen (Budapesti Nagyothallók Szervezete, Budapesti Siketek Szervezete és Vác Helyi Szervezet) szerveztük a vetélkedőt. Szellemi és ügyességi vetélkedő volt Vácon. Szerencsénk volt, hogy nagyon jó időt kaptunk. 12 csapat vett részt a vetélkedőn. Először a múzeumoknál kaptak feladatot. Helyesen kellett tippelni a háromféle lehetséges válaszból (Pannon Ház és Memento Mori), utána városnéző kisvonattal mentek tovább, és a kérdésekre ugyanúgy be kellett karikázni a három lehetséges jó válaszból az egyiket. Az ügyességi vetélkedőben 5 játék volt. Ott nem az ész dominált, hanem az ügyesség. Volt nagy izgalom. A játékosok kaptak fagylaltkupont, így a vetélkedő közben, míg a sorukra vártak, átszaladtak a szomszédba fagylaltot enni. Ez idő alatt az iskola udvarán váci önkéntes tagok főztek gulyáslevest. Végén minden csapat együtt totózott (TOTÓ 13+1).
Ezután eredményhirdetés volt. Mindenki izgalomban volt, vajon melyik csapat nyert. Első lett a Váci Travel csapat, második az Oros Kálmán Baráti kör csapata és harmadik a Dávid család csapata. Mindenki kapott emléklapot és hűtőmágnest.
Nagyon szépen köszönöm Répás Krisztinának, Pluhár Zsuzsának és Petkéné Baksza Arankának, hogy szépen, gördülékenyen ment minden és jól dolgoztak együtt. Mi mindig lehetőséget adunk a tolmácshallgatóknak gyakorlásra is; és ügyesek voltak a hallgatók (Botos Barbara, Horváth Krisztina, Fischer Nóra, Süli Viktória és Virág Tünde).
Nem szabad elfelejteni a támogatókat sem és nagyon szépen köszönjük nekik: SINOSZ, Pingvin Cukrászda, Zsurbin Kft., Cházár András Iskola, Tragor Ignác Múzeum, Evergreen Kft. és Demjén János vállalkozó.
Szurkolók is voltak, érdeklődők. Nagyon jó érezték magukat!
Petke Lajos Tibor főszervező
A programon készült további képeket megtaláljátok a budapesti szervezetek Facebook fotógalériájában.