2017. augusztus 19-én a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében jártunk tagjainkkal. A nyári hőségben felüdülést jelentett a fák árnyas hűvösében sétálni és természet csodás teremtményeivel ismerkedni.

Sétánkat a park üvegházaiban kezdtük, ahol számtalan növényt felismertünk, hiszen sokuk lakásainknak is dísze, de itt sokkal nagyobbra nőttek. A mimóza különösen felkeltette érdeklődésünket, finom levelei érintésünkre összezárultak. Trópusi esőerdő párás körülményei között honos növények, illetve sivatagi körülmények közt élő kaktuszok és pozsgások számtalan érdekes formájával találkozhattunk.

Az üvegházi látogatás után újra kint voltunk a szabadban – a tó nevezetességét, az indiai lótuszok virágzását tekintettük meg. Itt, a szegedi Füvészkert tavában található Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótuszállománya, mely július és augusztus hónapokban virágzik.

A parkban továbbsétálva rózsakertet, levendulakertet, darázs-garázst, tanyaudvart és még sok minden mást is láttunk, a séta végére jól el is fáradtunk. Akinek még volt ereje a túra végén, annak a lepkekertet is lehetősége volt megnézni.

A program befejezéseként visszatértünk Szeged belvárosába, ahol egy cukrászdában finom, különleges fagylaltokat kóstolhattunk meg.

ÖSSZES FÉNYKÉP ITT