[youtube id=”y2GUpNPOP_M” width=”781″ height=”439″ autoplay=”no” api_params=”&rel=0 ” class=””]

A SINOSZ T.É.M.A. Plusz pályázata keretén belül az Értékes emberek vagyunk! című projekt részprogramjaként önismereti tréninget tartottunk a SINOSZ Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetben.

A Prima Quality az Emberekért Egyesület szakmai vezetője, Zalai Antal vezetésével tartott interaktív rendezvényen tagjaink játékos feladatokon keresztül tapasztalhatták, hogy a közös célok kitűzése és azok megvalósítása során milyen nagy szerepe van együttműködésnek, az egymásra figyelésnek és egymás segítésének, illetve az egymás iránti bizalomnak. Az elsajátított technikák alkalmazásával hatékonyabbak és sikeresebbek lehetnek céljaik elérése érdekében.

Mostani rendezvényünket kedvcsinálónak szántuk tagjainknak, hogy vegyenek részt a jövő évben tervezett önismereti tréningjeinken, hiszen szórakozva, játékos formában sajátíthatják el azokat a készségeket, amelyek alkalmazásával pozitív eredményeket érhetnek el.

Köszönjük Mátrai Gabriella jelnyelvi tolmács közreműködését!