A SINOSZ Makói Helyi Szervezete és Szegedi Helyi Szervezete közös programjaként Apátfalvára látogattunk 2020. szeptember 23-án.

Évről-évre eltöltünk egy napot Apátfalván, ahol hagyományokra épülő programjaink mindig sikert aratnak a tagjaink körében. Ezúttal a Bökény Népe Kulturális és Harcművészeti Egyesület látott minket vendégül. A több évszázados magyar szokásokat, a honfoglalásig visszanyúló magyar hagyományokat felelevenítő és ápoló egyesület egy igazán sokszínű programmal várt minket.

A Szigetház udvarán álló diófa árnyékában rövid foglalkozások keretében megismerhettük a rovásírást, az övszövést, a nemezelést, majd a táltosdob gyógyító rezgéseit érezhettük. A bográcsban készült ebédünk elfogyasztása után nagy örömünkre idén is került az asztalra pálfalvi kőttes.

Délutáni programunk helyszíne a Langó Hagyományőrző Ház volt, mely jellegzetes, kantakék színével az itteni hagyományos építészetet jeleníti meg. Házigazdáink már a kapuban vártak minket, csupa szívvel, szeretettel kalauzoltak végig és osztották meg velünk emlékeiket.

„Langó Imre és felesége, Rózsika azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a dédnagyszülői házból egy tájházat hoznak létre, mely híven őrzi Apátfalva múltját, történelmét, az itt élő emberek vallási és etnikai hovatartozását. De legfőképp a mély emberi értékek szimbóluma ez az épület. A szűkebb és tágabb közösségért tenni akaró ember törekvése tárul elénk, mely példaértékű mindannyiunk számára.”

A tájházról bővebben itt olvashattok: LANGÓ-HÁZ

Ezúttal is nagyon szép élményekkel tértünk haza, újabb inspirációkat kaptunk, ezért jövőre újra szeretnénk ellátogatni ide, hiszen még számos felfedezni való van ebben a kicsiny faluban.

Programunkat a SINOSZ SzÉP keretében valósítottuk meg. Köszönettel tartozunk vendéglátóinknak és Vörös Zsolt jelnyelvi tolmácsnak a programon való közreműködéséért.

ÖSSZES KÉPÜNK IDE KATTINTVA LÁTHATÓ