2020. augusztus 22-én NYÁRBÚCSÚZTATÓ JÁTÉKOS NAPOT rendeztünk Ózdon, a Vadvirág Közösségi Téren. A SINOSZ Ózdi Helyi Szervezetének programja a SzÉP keretében valósult meg.

Ragyogó napsütésben, igazi kellemes, nyár végi időben tartottuk meg programunkat.

A hosszú hétvége miatt a vártnál kevesebben, de annál nagyobb lelkesedéssel indítottuk a programot a Vadvirág pihenőhelyen. Még harmatos volt a fű, amikor az első ügyességi versenyek elkezdődtek. Valamennyien részt vettünk egy-egy játékban, a hangulat remek volt.

A sportversenyek bírája Kovács Tibor helyi elnök volt, de végül ő is lelkesen beállt a labdázók közé, egy érmet is kapott a végén. A labdás ügyességi játékokban több győztest hirdettek ki, volt, aki 2 db érem birtokosa is lett, megérdemelten.

A kártya- és memóriajátékok, a JENGA ezúttal inkább a pihenőidőben volt népszerű, a programon jelen lévők inkább a mozgást igénylő sportágakban indultak szívesebben.

Az őszi-téli hónapokban jó lesz visszaidézni a szép időben, társak, barátok között töltött szép napot.