2020. augusztus 20-án tartották Vácott az államalapításra és Szent Istvánra emlékező tisztelgő ünnepséget. Az új kenyér megszentelése után Matkovich Ilona polgármester átadta a kitüntetéseket, melyet idén többek között Mikesy György sorstársunk vehetett át.
Egyéni Pro Urbe díjjal ismerte el a város Mikesy György nyugalmazott intézményigazgató munkásságát, aki a SINOSZ Váci Helyi Szervezetének elnöke, a Váci Fogyatékosügyi Tanács tagja.
A PRO URBE Vaciensi – Vác Városért díjat adományozta Vác város képviselő-testülete a város életének sokoldalú minőségi fejlesztésért, kiemelkedő gyógypedagógiai tevékenységéért, e téren számos újítás sikeres bevezetéséért, fogyatékosügyi politikájának beindításáért és aktivitásért, továbbá műemlékvédelemért és az országban egyedülálló új váci intézmény kezdeményezésére tett erőfeszítései miatt, valamint a város jó hírének öregbítéséért.
A 2000-ben először megrendezésre kerülő váci Esélyegyenlőségi Nap szintén Mikesy György nevéhez fűződik.
Egy másik sorstárs is neves elismerésben részesült: a Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért kitüntetést vehette át Petke Lajos.
Vác város képviselő-testülete Mikesy György javaslatát elfogadva a Váci Fogyatékos személyekért városi kitüntetést adományozta Petke Lajosnak, aki a SINOSZ országos elnökségének tagja, a Váci Helyi Szervezet korábbi elnöke. Kiváló, sokoldalú és empatikus munkájáért, amelyet a váci siketek sorstársaként és helyi szervezetének tagjaként, valamint a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnökségi tagjaként fáradhatatlanul végez. Városi és nemzetközi rendezvények sikeres megszervezéséért, többségi társadalom érzékenyítéséért, több évtizedes jelnyelvi oktatásért.
A kitüntetéseket az Esélyegyenlőségi Nap keretében tervezték átadni szeptember elején, a járvány miatt azonban elmaradt az ünnepség, így végül a szeptemberi testületi ülés előtt adták át az elismeréseket.
Gratulálunk a két sikeres váci siket sorstársnak, további sok sikert kívánunk munkásságukhoz.

Mikesy György és Petke Lajos – Sorstársi, baráti kézfogás Oros Kálmán váci sírjánál a siketek világnapján, ill. Cházár-napon
Kapcsolódó tartalom: